Pályázati felhívás – RUK nevelői pályázat

Pályázati felhívás!  Az ELTE Kollégium Központ a Reitter utcai Tagkollégiuma pályázatot hirdet: általános kollégiumi nevelői állás betöltésére. A megbízás 2018. december 17. szól. A nevelőkkel a kollégium közérdekű önkéntes szerződést köt és önálló kollégiumi szobában helyezi el. Pályázati feltételek: Felsőbb éves felsőoktatási tanulmányok Kollégiumi tapasztalat Angol nyelv Nyilatkozat arról, hogy a beadott pályázati anyagot a véleményezők, elbírálók…

Választási eredmények 2018 – KCsSK

Kőrösi Csoma Sándor Tagkollégium A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205-206. §, illetve 210-217. § szerint definiált elektronikus választás szerint zajlott, mely során a Kőrösi Csoma Sándor Tagkollégiumban diákbizottsági elnök és alelnök mellett a választási körzetek diákbizottsági tagokat és küldöttgyűlési tagokat is választottak a hallgatók. A választás 25% feletti részvételi arány…

Választási eredmények 2018 – NUK

Nagytétényi úti Kollégium A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 207-209. §, illetve 212-217. § szerint definiált urnás választás szerint zajlott, mely során a Nagytétényi úti Tagkollégiumban diákbizottsági elnök és alelnök mellett titkos szavazással szintképviselőket választottak a hallgatók. A választás 25% feletti részvételi arány mellett érvényes. Diákbizottsági elnök-alelnök választás A Nagytétényi úti…

Választási eredmények 2018 – KUK

Kerekes Tagkollégium A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205-206. §, illetve 210-217. § szerint definiált elektronikus választás szerint zajlott, mely során a Kerekes Tagkollégiumban diákbizottsági elnök és alelnök mellett küldöttgyűlési tagokat isválasztottak a hallgatók. A választás 25% feletti részvételi arány mellett érvényes. Diákbizottsági elnök-alelnök választás A Kerekes Tagkollégiumnak 404 szavazati joggal…

Választási eredmények 2018 – ADK

Ajtósi Dürer sori Kollégium A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205-206. §, illetve 210-217. § szerint definiált elektronikus választás szerint zajlott, mely során az Ajtósi Dürer sori Tagkollégiumban diákbizottsági elnök és alelnök mellett szintképviselőket választottak a hallgatók. A választás 25% feletti részvételi arány mellett érvényes. Diákbizottsági elnök-alelnök választás Az Ajtósi Dürer…

Választási eredmények 2018 – VUK

Vezér úti Tagkollégium A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205-206. §, illetve 210-217. § szerint definiált elektronikus választás szerint zajlott, mely során a Vezér úti Tagkollégiumban diákbizottsági elnök és alelnök mellett diákbizottsági tagokat választottak a hallgatók. A választás 25% feletti részvételi arány mellett érvényes. Diákbizottsági elnök-alelnök választás A Vezér úti Tagkollégiumnak…

Választási eredmények 2018 – PÁK

Pável Ágoston Tagkollégium A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 207-209. §, illetve 212-217. § szerint definiált urnás választás szerint zajlott, mely során a Pável Ágoston Tagkollégiumban diákbizottsági elnök és alelnök mellett küldöttgyűlési tagokat is választottak a hallgatók. A választás 25% feletti részvételi arány mellett érvényes. Diákbizottsági elnök-alelnök választás A Pável Ágoston…

Pável Ágoston Kollégium – elnöki program

Kedves PÁK-os Kollégisták! A KolHÖK Alapszabálya szerint a választások megkezdése előtt legalább 72 órával a Választási Bizottságnak nyilvánosságra kell hoznia a hozzá beérkezett elnöki programokat. A Választási Bizottsághoz a Pável Ágoston Kollégiumból egy elnöki program érkezett Hajmási Bálint elnökjelölt és Juhász Máté alelnökjelölt párosától. A programjukat a bejegyzés csatolmányaként megtaláljátok! Emlékeztetőül a választási időszak 2018.…

Jelöltek bemutatkozása

  Kedves Kollégisták! Mint azt tudjátok, november 9-én lezárult a választások jelöltállítási időszaka. A jelöltállítási időszak és a választási időszak között a Választási Bizottság bemutatkozási lehetőséget biztosít a jelölteknek. Az érintett kollégiumokban a jelöltek bemutatkozásainak az időpontjait és helyszíneit az alábbiakban olvashatjátok: 👉 ADK: november 14., szerda 18 óra – Földszinti 1-es terem 👉 KUK:…

Választások 2018 – VUK

Választási Bizottság felhívása Az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Választási Bizottsága értesíti az ELTE Vezér úti Tagkollégium lakóit, hogy a rendes 2018/19. tanévi kollégiumi tisztújító választására 2018. november 19-23. között kerül sor. A választás az ELTE Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabályának 205.-206. § illetve 210.-217. § szerint definiált elektronikus választási mód szerint zajlik. Helyszín: 1141 Budapest, Vezér…