Küldöttgyűlés jegyzőkönyv 2023.10.17.

Tisztelt Hallgató!

A KolHÖK 2023. 10.17.-én megtartotta a félév első küldöttgyűlését, ahol a következő napirendi pontok kerültek megvitatásra:

  1. Elnöki beszámoló
  2. Referensi beszámolók
  3. Fejlesztési és Kompenzációs Keret emelésének kérdése
  4. Aktualitások
  5. Egyebek

A teljes jegyzőkönyv a jelenléti ívekkel az alábbi linken tölthető le:

Elnöki beszámoló

Kiss Virág Tamara elmondja, hogy a beszámolók előzetesen kiküldésre kerültek, így a gyorsítás érdekében arra kéri a Küldöttgyűlést, hogy csak a kiegészítéseket hallgassák meg. Utána rátérhetnek a fontosabb kérdésekre, ha a résztvevőknek ez így megfelel. A sort a saját elnöki beszámolójával szeretné kezdeni. Kiegészíti azzal, hogy az elmúlt hét folyamán részt vett a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetkezetének ülésén, ahol egyedül képviselte az
Eötvös Loránd Tudományegyetem kollégiumait. Szerinte egy jó rendezvény volt, így szeretne buzdítani mindenkit, hogy vegyenek részt ezeken az alkalmakon, ha lehetőség nyílik rá. Megkérdezi van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 11 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 1 fő

Referensi beszámolók

Bíró-Markovics Dániel

Bíró-Markovics Dániel, aki az Alelnöki és Gazdasági referensi pozíciót tölti be, nincs jelen, ezért kimentést kért. Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e esetleg kérdés a beszámolója kapcsán, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő

Ribly Zita

Ribly Zita, a Szervezeti működésért felelős referens nem szeretné kiegészíteni a beszámolóját. Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e esetleg kérdés a beszámolója kapcsán, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő

Vörös Dominik

Vörös Dominik, a Szakkollégiumokért felelős referens szintén kimentést kért külföldi tartózkodás miatt. Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e esetleg kérdés a beszámolója kapcsán?

Osztényi József jelzi, hogy írt az Elnökasszonynak ezzel kapcsolatban, mivel nem kapta meg a beszámolót.

Kiss Virág Tamara megígéri, hogy választ fog adni, miután beszélt Vörös Dominikkal. Elmondja, hogy nyugodtan felteheti itt is a kérdést.

Osztényi József elmondja, hogy szeretné elolvasni a beszámolót, mivel – mint szakkollégiumi elnök – nem kapott megkeresést felőle. Nem tartja fenntarthatónak a működését.

Kiss Virág Tamara válaszol, elmondja, hogy amint megkapta a kérdést, egyből felkereste Dominikot ezzel az üggyel. Próbáltak erről beszélni, végül abban maradtak, hogy miután hazaér, beszélnek róla. Emellett jelezte a szakkollégiumok felé, hogy szeretne leülni velük beszélni, mivel úgy látja, nem úgy funkcionál az együttműködés a szociális kollégiumokkal, ahogyan kellene. Ha ez ezen a ponton elfogadható, akkor erről még majd beszélnek. Megkérdezi, hogy van-e egyéb kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 8 fő
Elutasítja: 3 fő
Tartózkodik: 1 fő

Bulla Vanda

Bulla Vanda, a Kulturális és rendezvényekért felelős referens nem szeretné kiegészíteni beszámolóját, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő

Kecskeméti Áron

Kecskeméti Áron, a Kommunikációs referens nem szeretné kiegészíteni beszámolóját, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő

Jónás Levente

Jónás Levente, a Külügyekért felelős referens azzal egészíti ki a beszámolóját, hogy az aznapi ELTE Hallgatói Önkormányzatának Bizottsági ülésén vett részt. Ezután Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő

Orcsik Dávid

Orcsik Dávid, a Tanulmányi rendszerért és informatikai ügyekért felelős referens nem szeretné kiegészíteni beszámolóját, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő

Dósa Kleon

Dósa Kleon, az Utánpótlásképzésért felelős referens nem szeretné kiegészíteni beszámolóját, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e valakinek kérdése?

Kocsis Márk János megkérdezi, hogy a beszámoló alapján Dósa Kleon felkereste az különböző kollégiumok Utánpótlásképzésért felelős referenseit, és arra kíváncsi, hogy ez valóban megtörtént-e.

Dósa Kleon igennel válaszol, még 1-2 ember válaszát várja, hogy ezt követően össze tudja őket hívni egy ülésre, és megkezdeni a közös munkát. Megköszöni azoknak, akik már elküldték a válaszukat.

Kocsis Márk János megjegyzi, hogy szerinte az Utánpótlásképzés az év egyik legfontosabb feladata, és sok sikert kíván.

Kiss Virág Tamara egyetért, megkérdezi, van-e még kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő

Géczy Patrik Gábor

Géczy Patrik Gábor, a Tudományos ügyekért felelős referens nem szeretné kiegészíteni beszámolóját, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 11 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 1 fő

Szalai Vivien

Szalai Vivien, az Esélyegyenlőségi – és szociális ügyekért felelős referens kimentését kérte, így Kiss Virág Tamara elmondja, hogy a beszámolót nem kívánja kiegészíteni. Ezután megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő

Juhász Enikő

Juhász Enikő, a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Titkára nem szeretné kiegészíteni beszámolóját, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő

Berczi Zoltán

Berczi Zoltán, a Sportügyekért felelős referens szintén kimentését kérte betegség miatt, beszámolóját pedig nem kívánja kiegészíteni, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő

Fejlesztési és Kompenzációs Keret emelésének kérdése

Babos János köszöni, hogy itt lehet, és köszönt mindenkit. Elmondja, hogy a Covid alatt a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat jóvoltából a teljes Fejlesztési és Kompenzációs Keret a rezsiköltségekre lett fordítva. A tárgyak amortizációja miatt komoly összegek mennek a pótlásokra. Emiatt lett bevezetve az önkéntes alapon működő kaució 2 éve. A kollégisták közül nagyon kevesen írták/írják alá, így a probléma nem oldódott meg. A nyár eleji Kollégiumi Tanácson egy hallgató vetette fel, hogy az Fejlesztési és Kompenzációs Keret legyen megemelve a kaució kötelezővé tétele helyett. Több fejlesztés valósulhatna meg így. A kollégákkal együtt támogatják, de szükséges a Küldöttgyűlés jóváhagyása is. Elmondja, hogy egységesen szeretnének 3000 forinttal emelni mindenhol az összegen, a szakkollégiumokat is beleértve, mivel ugyan azt az infrastruktúrát használják. Az önálló ingatlanban lakó szakkollégiumok, tehát a Bibó István Szakkollégium és az Eötvös József Collégium maguk dönthetnek az összegről a Hallgatói Követelményrendszer alapján. Ezt rájuk bízná, hogy mekkora összeget határoznak meg. Korábban kisebb összegű, maximum 100 000 forint nagyságrendű beszerzések voltak, amik összesen milliós méretű beruházásokká lettek. Mindenhol lát nagyobb értékű fejlesztési lehetőséget, amire a Fejlesztési és Kompenzációs Keret emelése adna lehetőséget. Ennyit szeretett volna bevezetőnek, köszöni a lehetőséget és szívesen válaszol a kérdésekre.

Bursza Nikoletta arra kíváncsi, lesz-e bármilyen szankció, amennyiben nem lesz megszavazva az emelés?

Babos János nemmel válaszol. Bízik abban, hogy meg lesz szavazva, és belátják, hogy ez a kollégiumi lakók érdeke is. Nem ígérheti meg, hogy minden jelenlévő személy még a hallgatóként töltött évei alatt megélheti ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósulását, de reméli, hogy a jövő nemzedékére is gondolnak. Ha ez most nem lesz megszavazva, akkor nem lesz emelés, viszont erről nem tesz le, és a továbbiakban is fel fogja hozni a kezdeményezést, egyeztetések lesznek az elképzelésekről. Amire nem lesz pénz, azt nem fogják tudni megvalósítani. A kollégiumi díjak és a hallgatói normatíva 2006 óta nem változott, viszont az infláció és a beruházási költségek is hatalmasat nőttek, így egyre kevesebb dologra lenne pénz.

Bursza Nikoletta elmondja, hogy a Nándorfejérvár úti Kollégiumban található szakkollégiumok azt szeretnék, hogy a szakkollégiumoknak nagyobb mozgásterületük legyen. A tagságuk nem feltétlenül támogatja az ügyet. Van-e lehetőség arra, hogy a Nándorfejérvár úti Kollégiumban található szakkollégiumok nagyobb mozgásteret kaphassanak az emelt összeg rájuk eső részével kapcsolatban?

Egle Botond, az Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium elnöke is csatlakozik a kérdéshez. Az ő kerekasztaluk belátta az önállóság szükségességét, és támogatnák a kérést. Arra lenne kíváncsi, hogy mivel a Nándorfejérvár úti Kollégiumban található szakkollégiumoknak van önálló pénzkezelési lehetőségük, így nem lehetne-e, hogy a rájuk eső részt nem tárgyi beszerzésként, hanem egy utalás formájában kapják meg?

Babos János az utalás kérdésére egyértelmű nemmel válaszol. Szerinte az lenne szerencsés, ha a szakkolégisták és hagyományos kollégisták meg tudnának egyezni olyan fejlesztésekben, amelyek mindannyiuk érdekét szolgálják. Nem zárkózik el attól, hogy az általuk befizetett keret szakkollégiumi felhasználású legyen. Ebben a kérdésben vele és Gál-Esztegár Zádor Igazgató úrral kell megegyezni. Nem szakmai, tanulmányi vagy tehetséggondozási célokra, hanem a lakhatás körébe tartozó dolgokra lehetne költeni. Szerinte érdemes lenne a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Elnökével is beszélni róla, mivel van egy eljárás a javaslattevésre.

Gál-Esztegár Zádor elmondja, hogy a Nándorfejérvár úti Kollégiumban lakó szakkollégistákat érte a legnagyobb egy főre jutó összeg a felújítás szempontjából. Az épület több szempontból is fel lett újítva, és ha kéréssel érkeztek hozzá, megoldották a problémákat. Ha van beszerzés, abból a szakkolégiumok is részesülnek. Szerinte jogos lett volna a kaució, erős példa erre az a mennyiségű kollégiumi tartozás, ami felhalmozódott. Úgy gondolja, a 3000 forintos emelés megéri a hallgatók kényelmét.

Kocsis Márk János javaslattal áll elő: a kollégiumi különbözőségek miatt nem ragaszkodna ahhoz, hogy egységes legyen az emelés. Az Erdős Pál Kollégium például egy 2000 forintos emelést tudna támogatni. Magasabb emelésnél mindenképpen ragaszkodna egy közgyűléshez az adott kollégiumban, mivel ez egy olyan döntés, ami minden kollégistát érint. Úgy gondolja, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Kollégium is a 2000 forintos emelést tartaná barátságosabbnak. Az eddigi keretüket sem tudták felhasználni, így nem látja szükségét egy magasabb összegnek.

Kiss Virág Tamara hozzáfűzi, hogy nagyjából április elején már elfogadásra került a 3000 forintos egységes emelés. Akkor a folyamat megakadt, ha ez nem történt volna meg, már most is élne a magasabb összeg.

Babos János elmondja, hogy érti az Erdős Pál Kollégium aggodalmait, a 3000 forintos emelés azonban egy kompromisszumos megoldás, ebből már nem fog tudni tovább engedni. Ragaszkodik ahhoz, hogy ha belemennek, akkor legyen egységes. Lehetséges, hogy ott jelenleg nem lehet különösebb fejlesztéseket végezni. A Kollégiumi Hallgatói Önkormányzaton belül felmerült az az ötlet, hogy az egyik kollégium finanszírozza a másik kollégium egy nagyobb beruházását, amit aztán visszakaphat, szintén ilyen formában. A Kőrösi Csoma Sándor Kollégiummal kapcsolatban ugyan ez a véleménye.

Kocsi Márk János elmondja: nem látja, hogyan lehetne elkölteni a keretet, pedig nagyobb összegű beszerzéseket is tettek (csocsó, biliárdasztal, fagyasztók). Az Erdős Pál Kollégium minden évben alultöltött az összkollégiumi átlaghoz képest. Attól is tart, hogy emiatt még kevésbé lenne töltött, leginkább a szobák zsúfoltsága miatt.

Babos János úgy gondolja, hogy volt idő a közgyűlés összehívására, emellett egy közgyűlésnek ebben az ügyben nincsen érdemi ráhatása. A 3 ágyas szobák valóban zsúfoltak, nem zárkózik el idővel a szobák 2 ágyassá tevésétől, habár a nagy túljelentkezés miatt ezt most nem tudja megígérni. A 2 ágyassá tétel legalább 3 éven belül nem lesz ez megoldható, de ígéri, hogy a problémával foglalkozni fog, amint lehetséges. A kollégiumi töltöttség közel 100%-os, szóval ezt az érvet nem látja lényegesnek.

Gál-Esztegár Zádor elmondja, hogy az Elnökúr csak rövid ideje elnök, ezért nem tudta még ezt elvégezni. Emellett nagyon jól együtt tudnak működni, és nagyon sokat segít neki. Valóban vannak férőhelyek, ezek a külföldi hallgatók helyei. A magyar várólistáról folyamatos a töltés, jelenleg 39 hallgató vár férőhelyre. Készítettek egy felmérést, és ezt is figyelembe véve szeretne elindulni, mivel a hallgatók elmondták a véleményüket. Az Erdős Pál Kollégiumban valóban a szobák zsúfoltsága a legfontosabb kérdés. Emellett a mosógépek kérdése is jelentős. Ha ez az emelés megvalósulna, és elkezdhetnének mosógépeket vásárolni, az nagyon jó lenne, mivel egy rendes mosógép 150 000 forintnál kezdődik.

Babos János azt mondja, hogy ez a legkézenfekvőbb példa, mivel a régi mosógépeket le kell cserélni.

Gál-Esztegár Zádor folytatja, kevés kollégiumban vannak normális mosógépek, és ez érinti a szakkollégiumokat is. A Bibó István Szakkollégiumnak saját háztartási gépei vannak, és ugyanez a helyzet az Illyés és az Angelusz esetében is. Ezeket karban kell tartani. A Vezér úti Kollégiumban, valamint a Zágrábi úti Kollégiumban rendes mosógépek vannak. Emellett tervben van az online fizetés lehetőségének bevezetése is. Ez is pénzbe kerül.

Kiss Virág Tamara megkérdezi, van- még bárkinek hozzáfűzni valója?

Kocsis Márk János azt mondja, hogy az Erdős Pál Kollégium kétfősítését minden évben megígérik nekik, és ez még nem valósult meg. Mi lenne, ha nem az egész kollégiumot érintené, hanem csak 2 szintet? Először felújítás után lett megígérve, de ez nem valósult meg. Aztán a Márton Áron Szakkollégiumhoz lett kapcsolva, ahol azóta szakkollégium is nyílt, így több lett a hely.

Babos János elmondja, hogy az Erdős Pál Kollégiumban 60 szoba 2 fős, ezek a felújítást követően lettek átalakítva, ez egy jelentős lépés volt. Bízik benne, hogy dokumentum csak arról van, hogy tesznek ezért, és nem arról, hogy minden évben haladni fog. Az irány számára is ez, de a lehetőségek nem mindig adottak. Az, amit Kocsis Márk elmondott, az helytálló, a Márton Áron Szakkollégiumba jelentős számú magyarországi hallgató tudott beköltözni, így egy kicsit fellélegezhetnek. Ha nem köti össze a kétágyasítást a Fejlesztési Kerettel, akkor arra tesz ígéretet, hogy még az idén, december közepéig Gál- Esztegár Zádorral egyeztetve beszélhetnek ezekről az elképzelésekről. Megnézhetik a következő évi költségvetést, hogy tudnak-e ebben az ügyben lépni, akár kicsit, akár nagyot.

Bursza Nikoletta elmondja, hogy egy utolsó tisztázó kérdést szeretne feltenni: ha jól érti, akkor hogyha ez a javaslat megszavazásra kerül, akkor a Nándorfejérvár úti Kollégiumban lakó szakkollégisták autonómiát kapnak arra, ogy mire költhetik ezt a keretet abban ez esetben, ha nem tudnak megállapodni a szociális kollégiumokkal abban, hogy mire költhetik?

Babos János elmondja, hogy ő ezt nem ígérheti meg, mert ez nem rajta áll. Van egy eljárás a Fejlesztési és Kompenzációs Keret rájuk eső részének felhasználására. Ez nem az ő területe, ez Kollégiumi Hallgatói Önkormányzatos belügyi téma. Ezt maguk között kell megbeszélniük. Javaslatot és véleményt tud tenni: akkor lehetnek erősek, ha együtt mozognak és gondolkodnak. A szigetelésnél és az energetikai felújításoknál sem maradtak ki azok a szobák, ahol szakkollégisták laktak. Ha el szeretnének ettől eltérni, nem tud és nem is szeretne ennek az útjába állni, de egy kikötése van: bármilyen javaslatot is tesznek, ezt be kell neki mutatniuk. Ezeket a javaslatokat akkor fogják elfogadni, ha szakmailag indokoltak. Fontos a szakkollégiumi autonómia, de úgy érzi, hogy a lakhatás szempontjából az együttműködés a lényeges. Lehet külön utakat járni, de nem biztos, hogy jó ötlet.

Kiss Virág Tamara érdeklődik, hogy van-e valakinek bármilyen kérdése, ezután pedig megkérdezi a Küldöttgyűlést, ki tudja támogatni azt a javaslatot, hogy a Fejlesztési és Kompenzációs Keretet, ezáltal pedig a kollégiumi díjakat egységesen, 3000 forinttal növeljék?
Támogatja: 9 fő
Elutasítja: 2 fő
Tartózkodik: 1 fő

Aktualitások

Kiss Virág Tamara felkéri Kocsis Márk Jánost, hogy ismertesse az Erdős Pál Kollégium házirendjére vonatkozó módosító javaslatait.

Kiss Virág Tamara felkéri Kocsis Márk Jánost, hogy ismertesse az Erdős Pál Kollégium házirendjére vonatkozó módosító javaslatait. Kocsis Márk János elmondja, hogy a szabályzat 2018 óta nem módosult. Közben megváltozott a kollégium neve (Nagytétény úti Kollégium → Erdős Pál Kollégium), a mostani házirendben még a régi név található. Emellett a közösségi helyek használhatósága is módosult: a közösségi tereket már a hallgatók is használhatják. A módosításokat Gál-Esztegár Zádor jóváhagyta, most a Küldöttgyűlés szavazatát kéri.
Támogatja: 11 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő

Egyebek

Kiss Virág Tamara megemlíti a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének programját. A legutóbbi alkalmon csak ő és Ágotai Tibor vettek részt, ami nagyon szomorú. A program ingyenes, és nagyon jó hangulatú, menjenek minél többen. A dátum november 17. és november 19. között van, a helyszín Kaposvár. Emellett Ágotai Tibor kérésére megemlíti a MATE Kollégiumok programját is. A Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének és a Nemzeti Ifjúsági Tanácsnak közös konferenciája lesz, amire október 27-e 20.00-ig lehet regisztrálni.

Nagy Marcell szót kér, és megjegyzi, hogy a Kabinet és az Elnökség közötti kommunikáció nem hatékony, a Messenger csoport nem a legjobb felület az információ áramlására. Egy Facebook csoport létrehozását javasolja.

Kiss Virág Tamara egyetért a problémával.

Balassa Bence elmondja, hogy habár már 1 éve elnök, még mindig nem ismeri az embereket, ezért azt javasolja, hogy legyenek közös programok.

Kiss Virág Tamara elmondja, hogy már volt erről szó. Az a probléma, hogy nehéz egyeztetni olyan időpontot, ami mindenkinek jó. Ezért is javasolta a havi-másfél havi fix időpont megtartását.

Osztényi József elmondja, hogy 2 havonta kellene Küldöttgyűlést tartani, ami nem történt meg.

Dr. Krasz Péter elmondja, hogy vizsgaidőszakban és nyáron nem kell Küldöttgyűlést tartani. Azonban, ha valaki szeretne ilyet összehívni, azt lehet az Ellenőrző Bizottság, vagy pedig az Ellenőrző Bizottság elnöke felé jelezni. Nem csak a Kollégiumi Hallgató Önkormányzat elnöke hívhat össze ülést, ezekre is van szabályozás. Valamint, ezeket a szakkollégiumoknak is meg kell tartaniuk, az ilyen ülésekre pedig Ellenőrző Bizottsági tag is kell. Mivel jelenleg csak a Vezér úti Kollégiumban van Ellenőrző Bizottsági tag, ezért 2 emberre hárul az összes ülésen a megjelenés.

Szente Péter reflektál a kommunikációs csatorna kérdésére, és elmondja, hogy náluk van Kommunikációs Bizottság, akik rögtön válaszolnak az e-mailekre, vagy pedig továbbítják azokat.

Kiss Virág Tamara megköszöni az észrevételeket, és megígéri, hogy a kommunikációs csatornákon javítani fognak.

Kocsis Márk János megkérdezi, hogy lett-e jelezve a probléma a MERKÚR rendszerrel.

Kiss Virág Tamara elmondja, hogy igen, de válasz nem érkezett még. Megkérdezi a szakkollégiumi elnököket, hogy ők használják-e már az új rendszert, mivel így ez egy minden kollégiumot érintő probléma lenne, amire talán gyorsabban reagálnak.

Takács Tamara azt javasolja, hogy egy Excel táblázatban foglalják össze a problémákat.

Kiss Virág Tamara támogatja az ötletet.

Kocsis Márk János megemlíti a kollégiumokat érintő portás problémát, valamint az italautomaták hiányát és/vagy működőképtelenségét.

Kiss Virág Tamara elmondja, hogy tudja, ezek mekkora problémák, azonban sajnos a szerződések miatt egyelőre nem lehet velük mit kezdeni.

Kocsis Márk János megkérdezi, hogy nem lehetne-e valamit kezdeni ezekkel, esetleg jelezni őket?

Kiss Virág Tamara elmondja, hogy többször jelezte már, de nem történt változás az ügyben.

2023 őszi kollégiumi választási eredmények

4/2023. (X. 27.) ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsági határozataz ELTE KolHÖK 2023. őszi kollégiumi választásainak eredményéről

Az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága a KolHÖK Alapszabály 206. § alapján a következő határozatot alkotja a 2023. őszi kollégiumi választások eredményéről.

A KolHÖK Alapszabály 201. § alapján érvényes a választás, ha azon legalább az adott választókerület (kollégium) lakóinak több, mint 25%-a részt vesz. Eredményes a választás továbbá, ha az egyes jelöltek a választáson résztvevő érvényes szavazatok legalább 10%-át megszerzik.

1. számú táblázat

az egyes kollégiumokban szavazati joggal rendelkező hallgatók létszámáról és az érvényesen leadott szavazatok számáról

KollégiumHallgatói létszám (fő)Leadott szavazatok száma (fő)Leadott szavazatok aránya (%)
ADK2789534,17%
DUK1514429,13%
EPK79320726,10%
KCSSK116634829,84%
NFK954143,15%
PÁK61620433,12%
VUK2417229,88%
ZUK1564830,76%

2. számú táblázat

az ADK-ban megválasztott hallgatók listája és elnyert tisztsége, illetve pozíciója

 NévSzavazatszám (fő)Szavazatarány (%)Tisztség / pozíció
1.Losonczi Vilmos8589,47%DB elnök
2.Biró EszterDB alelnök
3.Fertőffy Réka77 DB tag
4.Soós Ádám71 DB tag
5.Makoldi Csenge Virág70 DB tag
6.Menyhárt Márk László68 DB tag

3. számú táblázat

a DUK-ban megválasztott hallgatók listája és elnyert tisztsége, illetve pozíciója

 NévSzavazatszám (fő)Szavazatarány (%)Tisztség / pozíció
1.Balassa Bence4090,91%DB elnök
2.Császár KlaudiaDB alelnök
3.Sziva Nátán Attila3375,00%DB tag
4.Csoma Csenge2965,91%DB tag
5.Árvai Balázs László2761,36%DB tag

4. számú táblázat

az EPK-ban megválasztott hallgatók listája és elnyert tisztsége, illetve pozíciója

 NévSzavazatszám (fő)Szavazatarány (%)Tisztség / pozíció
1.Kocsis Márk János19192,27%DB elnök
2.Bondár EmeseDB alelnök
3.Kalamár Kevin13866,67%DB tag
4.Kolysza Hanna Sára13766,18%DB tag
5.Berényi Boglárka13665,70%DB tag
6.Sarusi-Kis Olivér13665,70%DB tag
7.Fábián Kristóf Dániel12761,35%DB tag
8.Horváth Alexandra12660,87%DB tag
9.Ferenczik Norbert12158,45%DB tag
10.Hellmann Zoltán12158,45%DB tag
11.Barna Zsombor12057,97%DB tag
12.Makkos Dávid11254,11%DB tag

5. számú táblázat

A KCSSK-ban megválasztott hallgatók listája és elnyert tisztsége, illetve pozíciója

 NévSzavazatszám (fő)Szavazatarány (%)Tisztség / pozíció
1.Nagy Marcell Endre25773,85%DB elnök
2.Forrai EdinaDB alelnök
3.Gál Laura16045,98%DB tag
4.Vigh Frodó Gergely15544,54%DB tag
5.Kozma Bulcsú15444,25%DB tag
6.Magyar Boglárka14842,53%DB tag
7.Maurer Kristóf14140,52%DB tag
8.Berekméri Barna14240,80%DB tag
9.Kozma Márk13939,94%DB tag
10.Bugár Ádám13639,08%DB tag
11.Muliter Márk13538,79%DB tag
12.Petrik Dana13538,79%DB tag
13.Tóth Réka13338,22%DB tag
14.Zsigri László13137,64%DB tag
15.Borcsik Zsanett13037,36%DB tag
16.Kiss Nelli12937,07%DB tag
17.Tóth Adrienn12736,49%DB tag
18.Herbert Réka12535,91%DB tag
19.Kiss Tamás12335,34%DB tag
20.Király Bence11833,91%DB tag
21.Bányai Bence11633,33%DB tag
22.Berczi Zoltán10931,32%DB tag
23.Bakonyi Bertalan10429,89%DB tag
24.Nagy Bendegúz10229,31%DB tag
A póttagnak megválasztott hallgatók listája:
1.Mentes Mihály10129,02%DB póttag

6. számú táblázat

azNFK-ban megválasztott hallgatók listája és elnyert tisztsége, illetve pozíciója

 NévSzavazatszám (fő)Szavazatarány (%)Tisztség / pozíció
1.Weinhoffer Péter41100,00%DB elnök
2.Iván Levente BotondDB alelnök
3.Orbán Áron3585,37%DB tag
4.Sinkó Renáta3585,37%DB tag
5.Bohács Berta3482,93%DB tag

7. számú táblázat

a PÁK-ban megválasztott hallgatók listája és elnyert tisztsége, illetve pozíciója

 NévSzavazatszám (fő)Szavazatarány (%)Tisztség / pozíció
1.Klujber Kristóf19193,63%DB elnök
2.Góczán PéterDB alelnök
3.Kamondi Péter14370,10%DB tag
4.Mikl Tamás14370,10%DB tag
5.Kovács-Braun Rómeó11053,92%DB tag
 Hodocsek Dominika16178,92%EB tag

8. számú táblázat

a VUK-ban megválasztott hallgatók listája és elnyert tisztsége, illetve pozíciója

 NévSzavazatszám (fő)Szavazatarány (%)Tisztség / pozíció
1.Takács Tamara Eszter6793,06%DB elnök
2.Jónás Levente ErnőDB alelnök
3.Petrus Dániel5373,61%DB tag
4.Géczy Patrik Gábor4968,06%DB tag
5.Zemjánszki Ákos4866,67%DB tag
 Papp Nóra Nikolett5576,39%EB tag

9. számú táblázat

a ZUK-ban megválasztott hallgatók listája és elnyert tisztsége, illetve pozíciója

 NévSzavazatszám (fő)Szavazatarány (%)Tisztség / pozíció
1.Dobrocsi Dóra4491,67%DB elnök
2.Zimány NorbertDB alelnök
3.Hujber András3470,83%DB tag
4.Trencsényi Tamara3266,67%DB tag
5.Dósa Kleon3062,50%DB tag

Az Alapszabály 205. § alapján azon hallgatók, akik a választásokon érvényes jelöléssel indultak, de mandátumot nem szereztek, automatikusan póttag listára kerülnek. A póttag listáról a két választás közötti időszakban megüresedő mandátumokra a jelöltek közötti sorrendiség alapján lehet bekerülni.

Az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága megállapítja, hogy a 2023. őszi kollégiumi választások megfeleltek az Alapszabály 201. §-ban foglaltaknak, így a 2.-9. táblázatokban megnevezett hallgatók megválasztásra kerültek a nevezett tisztségekre, pozíciókra.

Jogorvoslati záradék

A KolHÖK EB választási eljárása alatt hozott döntései ellen az adott kollégium bármely lakója 5 (azaz öt) napos jogvesztő határidőn belül az Ellenőrző Bizottság elnökéhez kifogást nyújthat be. A kifogás eredménye ellen az ELTE EHÖK Ellenőrző Bizottságához lehet fellebbezni az eredmény kihirdetésétől számított 5 (azaz öt) napos jogvesztő határidőn belül.

Budapest, 2023. október 27.

ELTE KolHÖK EB

A 2023 őszi KolHÖK elnökválasztás jelöltállításának eredménye

Az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága megállapítja, hogy a jelöltállítási időszakban egy érvényes elnöki pályázat érkezett be. Ez alapján az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága megállapítja, hogy az ELTE KolHÖK 2023. őszi elnökválasztásán Kis Virág Tamara érvényes elnökjelölt, míg Ribly Zita érvényes alelnökjelölt.

Jogorvoslati záradék

A KolHÖK EB választási eljárása alatt hozott döntései ellen az adott kollégium bármely lakója 5 napos jogvesztő határidőn belül az Ellenőrző Bizottság elnökéhez kifogást nyújthat be. A kifogás eredménye ellen az ELTE HÖK Ellenőrző Bizottságához lehet fellebbezni az eredmény kihirdetésétől számított 5 napos jogvesztő határidőn belül.

A 2023 őszi kollégiumi választások jelöltállításának eredménye

Az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága megállapítja, hogy az egyes kollégiumokban az 1. számú táblázatban meghatározott számú képviselő, tisztségviselő megválasztására van mód:

  1. Számú táblázat
Betölthető diákbizottsági mandátumok száma (az Elnököt és Alelnököt is beleértve)
KollégiumFérőhelyDB mandátumok
ADK2786
DUK1555
EPK83017
KCSSK114724
MÁK3587
NFK1005
PÁK58112
VUK2425
ZUK1665

Az egyes kollégiumokban érvényes jelölést szerző hallgatók listája:

ADK

 NévTisztség / Pozíció
1.Losonczi VilmosDB elnök
2.Biró EszterDB alelnök
3.Fertőffy RékaDB tag
4.Makoldi Csenge VirágDB tag
5.Menyhárt Márk LászlóDB tag
6.Soós ÁdámDB tag

DUK

 NévTisztség / Pozíció
1.Balassa BenceDB elnök
2.Császár KlaudiaDB alelnök
3.Árvai Balázs LászlóDB tag
4.Csoma CsengeDB tag
5.Sziva Nátán AttilaDB tag

EPK

 NévTisztség / Pozíció
1.Kocsis Márk JánosDB elnök
2.Bondár EmeseDB alelnök
3.Barna ZsomborDB tag
4.Berényi BoglárkaDB tag
5.Fábián Kristóf DánielDB tag
6.Ferenczik NorbertDB tag
7.Hellmann ZoltánDB tag
8.Horváth AlexandraDB tag
9.Kalamár KevinDB tag
10.Kolysza Hanna SáraDB tag
11.Makkos DávidDB tag
12.Sarusi-Kis OlivérDB tag

KCSSK

 NévTisztség / Pozíció
1.Nagy Marcell EndreDB elnök
2.Forrai EdinaDB alelnök
3.Bakonyi BertalanDB tag
4.Bányai BenceDB tag
5.Berczi ZoltánDB tag
6.Berekméri BarnaDB tag
7.Borcsik ZsanettDB tag
8.Bugár ÁdámDB tag
9.Gál LauraDB tag
10.Herbert RékaDB tag
11.Király BenceDB tag
12.Kiss NelliDB tag
13.Kiss TamásDB tag
14.Kozma BulcsúDB tag
15.Kozma MárkDB tag
16.Magyar BoglárkaDB tag
17.Maurer KristófDB tag
18.Mentes MihályDB tag
19.Muliter MárkDB tag
20.Nagy BendegúzDB tag
21.Petrik DanaDB tag
22.Tóth AdriennDB tag
23.Tóth RékaDB tag
24.Vigh Frodó GergelyDB tag
25.Zsigri LászlóDB tag

MÁK

A KolHÖK Ellenőrző Bizottsága megállapítja, hogy a Márton Áron Kollégiumból nem érkezett érvényes jelölés, így az adott kollégiumban jelen eljárásban választásra nem kerül sor.

NFK

 NévTisztség / Pozíció
1.Weinhoffer PéterDB elnök
2.Iván Levente BotondDB alelnök
3.Bohács BertaDB tag
4.Orbán ÁronDB tag
5.Sinkó RenátaDB tag

PÁK

 NévTisztség / Pozíció
1.Klujber KristófDB elnök
2.Góczán PéterDB alelnök
3.Kamondi PéterDB tag
4.Kovács-Braun RómeóDB tag
5.Mikl TamásDB tag
6.Hodocsek DominikaEB tag

VUK

 NévTisztség / Pozíció
1.Takács Tamara EszterDB elnök
2.Jónás Levente ErnőDB alelnök
3.Géczy Patrik GáborDB tag
4.Petrus DánielDB tag
5.Zemjánszki ÁkosDB tag
6.Papp Nóra NikolettEB tag

ZUK

 NévTisztség / Pozíció
1.Dobrocsi DóraDB elnök
2.Zimány NorbertDB alelnök
3.Dósa KleonDB tag
4.Hujber AndrásDB tag
5.Trencsényi TamaraDB tag

Jogorvoslati záradék

A KolHÖK EB választási eljárása alatt hozott döntései ellen az adott kollégium bármely lakója 5 napos jogvesztő határidőn belül az Ellenőrző Bizottság elnökéhez kifogást nyújthat be. A kifogás eredménye ellen az ELTE HÖK Ellenőrző Bizottságához lehet fellebbezni az eredmény kihirdetésétől számított 5 napos jogvesztő határidőn belül.

ELTE KolHÖK elnökválasztás – 2023 ősz

Az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága az ELTE KolHÖK Alapszabály 138. § b) és 213. § alapján kiírja az ELTE KolHÖK 2023. őszi rendes elnökválasztását, amely alapján az ELTE KolHÖK Küldöttgyűlése megválasztja az ELTE KolHÖK elnökét és alelnökét.

Elnöknek indulhat az ELTE KolHÖK minden aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező tagja, aki érvényes kollégiumi felvételi határozattal rendelkezik és megfelel az Nftv. (2011. évi CCIV. törvény) 60.§ (1) bekezdésében foglaltaknak.

Elnökválasztás rendje (ELTE KolHÖK Alapszabály 213. § – 250. §)

Jelöltállítási időszak

2023. október 2. (0:00) és 2023. október 8. (23:59) között

Bemutatkozási időszak

2023. október 2. (0:00) és 2023. október 8. (23:59) között

Elnökválasztó Küldöttgyűlés

Legkorábban 2023. november 6.

Az elnök személyéről az ELTE KolHÖK Küldöttgyűlése dönt a kollégiumi tisztújító választások és Diákbizottságok alakuló ülését követően – az Elnökválasztó Küldöttgyűlésen.

Jelöltállítás

A jelöltállítás szabályosságának és érvényességének ellenőrzését az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága látja el. A jelölés érvényességi feltétele, hogy az alábbi dokumentumok maradéktalanul megküldésre kerüljenek az ELTE KolHÖK EB részére a jelöltállítási időszak végéig.

  1. A jelöltté válás szándékáról szóló nyilatkozat másolata.
  2. Az elnökjelölt nyilatkozata arról, hogy nincs olyan tisztsége, amely összeférhetetlen a képviselői megbízatással, illetve amennyiben van olyan tisztsége, megválasztása esetén arról lemond, továbbá a jelölése nem ütközik az Nftv. (2011. évi CCIV. törvény 60. § (2a) bekezdésének a) pontjába.
  3. Az elnökjelölt pályázata – elnöki programja, amely tartalmazza az elnök- és alelnökjelölt terveit és elképzeléseit megválasztásuk esetére.
  4. Jelölőlap – amely a KolHÖK tagjai legalább 10%-ának érvényes, támogató aláírását tartalmazza.
  5. Hallgatói jogviszony igazolás (aktív félévről).
KollégiumFérőhelyek
ADK278
DUK155
EPK830
KCSSK1177
MÁK358
NFK100
PÁK581
VUK242
ZUK166
Összesen:3887
Minimum érvényes aláírás:389

Jelöltállításhoz szükséges dokumentumok elküldése

A szükséges dokumentumokat elektronikus úton, az ellenorzobizottsag@kolhok.elte.hu e-mail címre van lehetőség elküldeni. A jelölőlapokat Ügyfélkapun keresztüli elektronikus hitelesítést követően .pdf formátumban szükséges megküldeni az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága részére. A KolHÖK Elnöki és Alelnöki jelöléshez szükséges támogató aláírásokkal ellátott jelölőlap minden oldalát olvashatóan beszkennelve / fotózva kell elküldeni.

Az elektronikus hitelesítést az alábbi linken lehet elvégezni:

https://magyarorszag.hu/avdh

A jelöltállításhoz szükséges dokumentumok eredeti példányát szükséges továbbá leadni az ELTE KolHÖK EB részére a következő címen: 1118 Budapest, Dayka Gábor utca 4., D009 – KolHÖK iroda.

Jelölés érvényességének megállapítása

A jelöltállítás eredményét az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága állapítja meg.

Az Elnökválasztó Küldöttgyűlés kiírásáról az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága gondoskodik.

Jogorvoslat

A jelölést megállapító döntés ellen a döntés közlésétől számított 3, azaz három munkanapon belül fellebbezéssel lehet élni, melyet az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága részére elektronikus formában kell eljuttatni az ellenorzobizottsag@kolhok.elte.hu  e-mail címre.

Budapest, 2023. szeptember 18.

ELTE KolHÖK EB

Kollégiumi választások – 2023 ősz

Az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága az ELTE KolHÖK Alapszabály 138. § b) és 188. § alapján kiírja az ELTE KolHÖK 2022. őszi választásait. A 2023/2024-es tanév tisztújító választásaira az alábbi kollégiumokban kerül sor:

  1. ELTE Ajtósi Dürer sori Kollégium (ADK)
  2. ELTE Damjanich utcai Kollégium (DUK)
  3. ELTE Erdős Pál Kollégium (EPK)
  4. ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium (KCSSK)
  5. ELTE Márton Áron Kollégium (MÁK)
  6. ELTE Nándorfejérvári úti Kollégium (NFK)
  7. ELTE Pável Ágoston Kollégiumok (PÁK)
  8. ELTE Vezér úti Kollégium (VUK)
  9. ELTE Zágrábi úti Kollégium (ZUK)

Jelöltállítási időszak

2023. október 2. (0:00) és 2023. október 8. (23:59) között

Bemutatkozási időszak              

2023. október 2. (0:00) és 2023. október 8. (23:59) között

Szavazási időszak

2023. október 16. (0:00) és 2023. október 22. (23:59) között

A jelöltállítás menete

A kollégiumi tisztújító választások az ELTE KolHÖK Alapszabály 188.§-207.§ alapján zajlanak.

A választások az ELTE KolHÖK Alapszabály 200.§ (1) bekezdés alapján elektronikus úton zajlanak, kivéve az aláírásgyűjtést.

Az ELTE KolHÖK Alapszabály 199.§ (2) bekezdés alapján egy személy egyszerre indulhat diákbizottsági elnök és alelnöki listán, illetve mint diákbizottsági egyéni jelölt. Amennyiben ellenőrző bizottsági mandátumért indul egy személy, úgy a diákbizottsági elnök és alelnöki listáról, valamit a diákbizottsági egyéni jelöltségéből automatikusan kizárásra kerül.

Diákbizottság Elnökének és Alelnökének az egyes kollégiumok tekintetében az adott kollégium bármely lakója jelölhető, aki rendelkezik aktív ELTE hallgatói jogviszonnyal és érvényes felvételi határozattal az adott kollégium vonatkozásában. A jelöltté válás feltétele, hogy a jelöltek a KolHÖK EB számára a jelöltállítási időszak végéig megküldjék:

  • a jelöltállításhoz szükséges számú támogató aláírásokkal ellátott jelölőlapot,
  • az elnöki programot, amely tartalmazza az elnök- és alelnökjelölt terveit és elképzeléseit megválasztása esetére,
  • az összeférhetetlenségi nyilatkozatot,
  • a jelenlegi félévről szóló, aktív jogviszonyt igazoló hallgatói jogviszony igazolást.

A jelölőlap érvényességéhez szükséges az adott kollégium lakói 10%-ának érvényes támogató aláírása, de minimum 20, azaz húsz aláírás. Az alábbi táblázatban kollégiumokra lebontva látható a szükséges aláírások száma (193.§-194.§).

DB Elnöki és Alelnöki jelöléshez szükséges minimum érvényes aláírások száma
KollégiumÖsszes férőhely (2023)Minimum érvényes aláírás
ADK27828
DUK15520
EPK83083
KCSSK1177118
MÁK35836
NFK10020
PÁK58159
VUK24224
ZUK16620

Diákbizottság tagjának az adott kollégium bármely lakója jelölhető, aki rendelkezik aktív ELTE hallgatói jogviszonnyal és érvényes felvételi határozattal az adott kollégium tekintetében. A jelöltté válás feltétele, hogy a jelölt az ELTE KolHÖK EB számára a jelöltállítási időszak végéig megküldje:

  • a jelöltté válás szándékáról szóló nyilatkozat másolatát (195. §),
  • a jelenlegi félévről szóló, aktív jogviszonyt igazoló hallgatói jogviszony igazolást.

Az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottság tagjának az adott kollégium bármely lakója jelölhető, aki rendelkezik aktív ELTE hallgatói jogviszonnyal és érvényes felvételi határozattal az adott kollégium tekintetében. A jelöltté válás feltétele, hogy a jelölt az ELTE KolHÖK EB számára a jelöltállítási időszak végéig megküldje:

  • a jelöltté válás szándékáról szóló nyilatkozat másolatát (195. §),
  • az összeférhetetlenségi nyilatkozatot,
  • a jelenlegi félévről szóló, aktív jogviszonyt igazoló hallgatói jogviszony igazolást.

A szükséges dokumentumokat csak és kizárólag elektronikus úton, az ellenorzobizottsag@kolhok.elte.hu e-mail címre van lehetőség elküldeni. A jelölőlapokat Ügyfélkapun keresztüli elektronikus hitelesítést követően .pdf formátumban szükséges megküldeni az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága részére. A DB Elnöki és Alelnöki jelöléshez szükséges támogató aláírásokkal ellátott jelölőlap minden oldalát olvashatóan beszkennelve / fotózva kell elküldeni.

Az elektronikus hitelesítést az alábbi linken lehet elvégezni:

https://magyarorszag.hu/avdh

A szavazás menete (197. § – 207. §)

Az elektronikus választás során három szavazás zajlik. A kollégium lakói általános és egyenlő választójog alapján, titkos és közvetlen szavazással választják meg a Diákbizottsági Elnököt és Alelnököt, a Diákbizottság tagjait és az Ellenőrző Bizottság egy tagját. A szavazatok leadására a Neptun tanulmányi rendszeren keresztül van mód UniPoll kérdőív kitöltésével a szavazási időszak ideje alatt.

A szavazás során a kérdőívet minden arra jogosult szavazó egyszer töltheti ki. Érvényes szavazásnak számít minden szavazat, ha legfeljebb 1, azaz egy Diákbizottsági Elnök-Alelnökjelölt listára szavaz, legfeljebb a betölthető egyéni mandátumok számával megegyező számú egyéni Diákbizottsági tagjelöltre szavaz, valamint legfeljebb 1, azaz egy Ellenőrző Bizottsági tagjelöltre szavaz. Amennyiben egy személy egyszerre van jelölve Diákbizottsági Elnök-Alelnökjelölt listán és egyéni jelöltként, abban az esetben, ha Diákbizottsági Elnök-Alelnök listán mandátumot szerzett, az egyéni jelöltek közül automatikusan kizáratik.

Érvényes a választás, ha az adott kollégium tekintetében szavazásra jogosult lakóinak legalább egynegyede részt vett a szavazáson, eredményes, ha az egyes jelöltek a választáson résztvevő érvényes szavazatok legalább 10%-át megszerzik. Az adott kollégiumban elnyerhető mandátumoknak megfelelő számú, legtöbb érvényes szavazatot kapott jelölt nyer mandátumot. A választások eredményét az ELTE KolHÖK EB a szavazási időszak utolsó napját követő legkésőbb 7, azaz hét napon belül közzéteszi a KolHÖK hivatalos honlapján.

Adott kollégiumban a betölthető diákbizottsági mandátumok száma (az Elnököt és Alelnököt is beleértve) legfeljebb az adott kollégium mindenkori férőhelyeinek számát alapul véve, minden megkezdett 50., azaz ötvenedik férőhely után 1, azaz egy fő, de legalább 5, azaz öt fő (199. § (5)).

Betölthető diákbizottsági mandátumok száma (az Elnököt és Alelnököt is beleértve)
KollégiumFérőhelyDB mandátumok
ADK2786
DUK1555
EPK83017
KCSSK114724
MÁK3587
NFK1005
PÁK58112
VUK2425
ZUK1665

A jelölés érvényességének megállapítása

A jelöltállítás eredményét az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága állapítja meg.

Jogorvoslat (249. § – 250. §)

A KolHÖK EB választási eljárása alatt hozott döntései ellen az adott kollégium bármely lakója 5, azaz öt napos jogvesztő határidőn belül az Ellenőrző Bizottság elnökéhez kifogást nyújthat be. A kifogás eredménye ellen az ELTE HÖK Ellenőrző Bizottságához lehet fellebbezni az eredmény kihirdetésétől számított 5, azaz öt napos jogvesztő határidőn belül.

További információ az ellenorzobizottsag@kolhok.elte.hu címen kérhető.

Budapest, 2023. szeptember 18.

ELTE KolHÖK EB

2023/2024 évi elsőéves kollégiumi felvételi

Tisztelt Hallgató! 

Az ELTE Kollégiumi Központ elsőéves felvételt hirdet az ELTE budapesti telephelyű szociális kollégiumaiba.

 
2023. július 27. csütörtök, 8:00 órától lehet jelentkezni elektronikus úton, a NEPTUN Egységes Tanulmányi Rendszeren keresztül. A felvételi kérelmek beadási határideje: 2023. augusztus 4. péntek 22:00 óra.
 

Hiánypótlás: 2023. augusztus 7. hétfő 8:00 órától, 2023. augusztus 12. szombat 22:00 óráig.

Az eljárás eredményéről a NEPTUN Egységes Tanulmányi Rendszeren keresztül elérhető felvételi határozatban értesítjük a pályázókat.

A felvételi kérelmek elbírálása az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat II. kötet Hallgatói Követelményrendszer 121-124. § szerinti kollégiumi felvételi eljárási rend alapján történik. A felvételi szabályzat valamint a sikeres jelentkezést támogató segédanyagok és elérhetőségek megtalálhatók az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat weboldalán (http://kolhok.elte.hu).

Az eljárás eredményéről várhatóan 2023. augusztus 17-19. között, a NEPTUN Egységes Tanulmányi Rendszeren keresztül elérhető felvételi határozatban értesítjük a pályázókat.

Az esetleges elutasító döntés ellen a Hallgatói Jogorvoslati Bizottságához lehet fellebbezni. A fellebbezés pontos módjáról a Kollégiumi Felvételi Bizottság az elutasító határozatban részletesen tájékoztatja az érintetteket.

További információ: jelentkezes@kolhok.elte.hu

Sikeres felvételit kívánunk!

2023 Időközi kollégiumi választási eredmények

1/2023. (IV. 08.) ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsági határozat az ELTE KolHÖK 2023. időközi kollégiumi választásainak eredményéről

Az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsága a KolHÖK Alapszabály 206. § alapján a következő határozatot alkotja a 2023. időközi kollégiumi választások eredményéről.

A KolHÖK Alapszabály 201. § alapján érvényes a választás, ha azon legalább az adott választókerület (kollégium) lakóinak több, mint 25%-a részt vesz. Eredményes a választás továbbá, ha az egyes jelöltek a választáson résztvevő érvényes szavazatok legalább 10%-át megszerzik.

  1. számú táblázat

az egyes kollégiumokban szavazati joggal rendelkező hallgatók létszámáról és az érvényesen leadott szavazatok számáról

Kollégium

Hallgatói létszám (fő)

Leadott szavazatok száma (fő)

Leadott szavazatok aránya (%)

Érvényesen leadott szavazatok száma (fő)

KCSSK

1147

293

25,54%

233

PÁK

583

158

27,10%

158

VUK

240

73

30,41%

31

 

  1. számú táblázat

a KCSSK-ban megválasztott hallgatók listája és elnyert tisztsége, illetve pozíciója

Név

Szavazat szám (fő)

Szavazat arány (%)

Tisztség / pozíció

1.

Tóth Emma

142

60,94%

db tag

2.

Tóth György

72

30,90%

db tag

A 2022. KolHÖK kollégiumi választások során póttagnak megválasztott hallgatók listája

1.

Szabó Anett Zsuzsanna

60

25,75%

db póttag

 

  1. számú táblázat

a PÁK-ban megválasztott hallgatók listája és elnyert tisztsége, illetve pozíciója

Név

Szavazat szám (fő)

Szavazat arány (%)

Tisztség / pozíció

1.

Klujber Kristóf

146

92,40%

db elnök

2.

Góczán Péter

146

92,40%

db alelnök

3.

Mikl Tamás Zoltán

105

66,45%

db tag

4.

Csizmadia Pálma

102

64,55%

db tag

5.

Kamondi Péter

97

61,39%

db tag

6.

Hodocsek Dominika

116

79,45%

eb tag

  1. számú táblázat

a VUK-ban megválasztott hallgatók listája és elnyert tisztsége, illetve pozíciója

 

Név

Szavazat szám (fő)

Szavazat arány (%)

Tisztség / pozíció

1.

Papp Nóra Nikolet

10

13,69%

eb tag

 

A 2022. KolHÖK kollégiumi választások során meg nem választott hallgatók listája

1.

Teleki Zsófia

4

5,47%

Az Alapszabály 205. § alapján azon hallgatók, akik a választásokon érvényes jelöléssel indultak, de mandátumot nem szereztek, automatikusan póttag listára kerülnek. A póttag listáról a két választás közötti időszakban megüresedő mandátumokra a jelöltek közötti sorrendiség alapján lehet bekerülni.

Az ELTE EHÖK Ellenőrző Bizottsága megállapítja, hogy a 2023. időközi kollégiumi választások választások megfeleltek az Alapszabály 201.§-ban foglaltaknak, így a 2.-4. táblázatokban megnevezett hallgatók megválasztásra kerültek a nevezett tisztségekre, pozíciókra.

Jogorvoslati záradék

A KolHÖK EB választási eljárása alatt hozott döntései ellen az adott kollégium bármely lakója 5 (azaz öt) napos jogvesztő határidőn belül az Ellenőrző Bizottság elnökéhez kifogást nyújthat be. A kifogás eredménye ellen az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottságához lehet fellebbezni az eredmény kihirdetésétől számított 5 (azaz öt) napos jogvesztő határidőn belül.

Budapest, 2023. 04. 08.

KolHÖK Ellenőrző Bizottság

ELTE KolHÖK Időközi Elnökválasztó Küldöttgyűlés

ELTE KolHÖK Időközi Elnökválasztó Küldöttgyűlés

Az Időközi Elnökválasztó Küldöttgyűlésre 2023. április 5-én (szerda) 20:00 órai kezdéssel kerül sor a Kőrösi Csoma Sándor Kollégium dísztermében (cím: 1118 Budapest, Dayka Gábor utca 4. – Lepény), az alábbi napirendi pontokkal:

  1. Elnöki beszámoló
  2. Kabinet tagjainak beszámolója
  3. A KolHÖK elnökének és alelnökének megválasztása
  4. A KolHÖK delegáltjainak és póttagjainak megválasztása az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Küldöttgyűlésébe
  5. Felvételi Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztása
  6. Egyebek

Az Ellenőrző Bizottsághoz egy érvényes jelölés érkezett be, az elnöki program itt olvasható.