Választások 2020 – a jelöltállítás eredménye

KolHÖK Választások 2020

 

˝4/2020. (IX.19.) ELTE HÖK Ellenőrző Bizottsági határozat az ELTE KolHÖK 2020. őszi kollégiumi választás jelöltállítási eredményéről

 

A 46/2020. (VIII.22.) ELTE HÖK Küldöttgyűlés határozat rendkívüli működési rendben való működés elrendeléséről, és egyes mandátumok terjedelméről, és rendkívüli választások kiírásáról, valamint a 47/2020. (IX.9.) ELTE HÖK Küldöttgyűlés határozat rendkívüli működési rendben való működés elrendeléséről, és a jelöltállítás rendjéről a 2020/21/I. félév választási időszakában, valamint az ELTE KolHÖK Alapszabályának egyes rendelkezései alapján 2020. őszi félévben lefolytatott kollégiumi választások jelöltállításának eredményét az ELTE HÖK Ellenőrző Bizottsága az alábbiak szerint állapítja meg.

 

Az ELTE HÖK Ellenőrző Bizottság megállapítja, hogy az egyes kollégiumokban 2. számú táblázatban meghatározott számú képviselő, tisztségviselő megválasztására van mód.

Az ELTE HÖK Ellenőrző Bizottság megállapítja, hogy a 3. – 8. számú táblázatokban meghatározott személyek az alább meghatározott kollégiumokban és meghatározott tisztségekre, pozíciókra nézve érvényes jelölést szereztek, így a 2020. őszi kollégiumi választáson jelöltként részt vehetnek.

1. számú táblázat

a 2. – 8. számú táblázatokban használt rövidítések jegyzéke

ELTE Ajtósi Dürer sori Kollégium ADK
ELTE Damjanich utcai Kollégium DUK
ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium KCSSK
ELTE Nagytétényi úti Kollégium NUK
ELTE Nándorfejérvári úti Kollégium NFK
ELTE Vezér úti Kollégium VUK
Diákbizottság elnöke db elnök
Diákbizottság alelnöke db alelnök
Diákbizottság tagja db tag
ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsági tag eb tag

 

2. számú táblázat

az egyes kollégiumokban szavazati joggal rendelkező hallgatók létszámáról és az ez alapján választható képviselők, illetve tisztségviselők számáról[1]

Kollégium Hallgatói létszám (fő) Képviselők létszáma (fő)
ADK 254 6
DUK 99 5
KCSSK 896 18
NUK 398 8
NFK 63 5
VUK 204 5

 

Az ELTE HÖK Ellenőrző Bizottság az ELTE kollégiumok lakóit ezúton tájékoztatja, hogy az ELTE KolHÖK Alapszabály 199. § (6) bekezdése alapján a 2. számú táblázatban meghatározott kollégiumok lakói maguk közül kollégiumonként 1 tagot választhatnak az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottságába.

 

3. számú táblázat

az ADK-ban érvényes jelölést szerző hallgatók listája

  Név Tisztség/Pozíció
1. Kis Zsanett db elnök
2. Kis Virág Tamara db alelnök
3. Brutóczki András db tag
4. Huszár Dorina db tag
5. Tózer Kitti db tag
6. Donkó Rebeka Mária db tag
7. Ribly Zita db tag

 

4. számú táblázat

a DUK-ban érvényes jelölést szerző hallgatók listája

  Név Tisztség/Pozíció
1. Havasdi Dániel db elnök
2. Krištófová Vivienn db alelnök
3. Ranga Lilla Elizabet db tag
4. Horváth Réka db tag
5. Pichler Patrícia db tag

 

5. számú táblázat

a KCSK-ban érvényes jelölést szerző hallgatók listája

  Név Tisztség/Pozíció
1. Árva Zsófia db elnök
2. Kiss-Batta Rozália db alelnök
3. Bakonyi Bertalan db tag
4. Havasi Dóra db tag
5. Káposzta Gergő db tag
6. Kozma Bulcsú Benedek db tag
7. Lőczi Benjamin László db tag
8. Majoros Alexandra db tag
9. Mentes Alexa Dóra db tag
10. Molnár Adrienn db tag
11. Morgan Ronald Gordon db tag
12. Nagy Marcell Endre db tag
13. Sári Bertold József db tag
14. Szabó Kornél László db tag
15. Szalai Vivien db tag
16. Tóth Emma db tag
17. Tóth György db tag
18. Vass Imola db tag
19. Magyar Boglárka db tag
20. Juhász Attila db tag
21. Kósa Panna db tag
22. Kelemen Ádám András eb tag

 

6. számú táblázat

a NUK-ban érvényes jelölést szerző hallgatók listája

  Név Tisztség/Pozíció
1. Sallay Kíra db elnök
2. Kocsis Márk János db alelnök
3. Becse Donát db tag
4. Borsos Bálint József db tag
5. Demeter Attila Árpád db tag
6. Földes Petra db tag
7. Vona Zsófia db tag

 

7. számú táblázat

az NFK-ban érvényes jelölést szerző hallgatók listája

  Név Tisztség/Pozíció
1. Papp Tamás Ernő db elnök
2. Bencsik Bence Dániel db alelnök
3. Simon Csilla db tag
4. Fodor Melinda db tag
5. Csiba Regina db tag

 

 

 

 

8. számú táblázat

a VUK-ban érvényes jelölést szerző hallgatók listája

  Név Tisztség/Pozíció
1. Király Judit Mária db elnök
2. Milbacher Dániel db alelnök
3. Hajdu Zsóka db tag
4. Takács Tamara Eszter db tag
5. Komár Kinga db tag
6. Pukli Réka Kinga db tag

 

Az ELTE HÖK Ellenőrző Bizottsága az ELTE Pável Ágoston Kollégiumokban választható képviselők, illetve tisztségviselők számát, valamint az érvényes jelölést szerzett hallgatók listáját külön határozatban teszi közzé.

 

Jogorvoslat

A választási eljárásban jogorvoslattal az adott kollégium választási eljárása tekintetében az adott kollégium lakója 5 napos jogvesztő határidőn belül az ELTE HÖK EB elnökéhez írásbeli kifogást nyújthat be az Alapszabály 249. §-ban foglaltak szerint. A kifogás eredménye ellen az ELTE HÖK Alapszabály 71-72. §-a szerint lehet jogorvoslattal élni 5 napos jogvesztő határidőn belül.

[1] ELTE KolHÖK Alapszabály 199. § (5) Adott kollégiumban a betölthető diákbizottsági mandátumok száma legfeljebb az adott kollégium mindenkori férőhelyeinek számát alapul véve, minden megkezdett 50. férőhely után 1 fő, de legalább 5 fő.˝

 

ELTE KolHÖK – ELTE Pável Ágoston Kollégiumok jelöltállításának eredménye

Kedves Hallgatók!

Ezen a linken eléritek az ELTE KolHÖK – ELTE Pável Ágoston Kollégiumok 2020. őszi kollégiumi választásainak jelöltállítási időszakának eredményét.

A Diákbizottság elnökjelöltjeinek, alelnökjelöltjeinek, tagjelöltjeinek és az egyes kollégiumok által az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottságába delegált tag jelöltjeinek még 2020. szeptember 25-ig van lehetősége bemutatni célkitűzéseiket.

A Diákbizottságokban elérhető tisztségek, illetve pozíciók, valamint az ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottságában elérhető tisztségek, illetve pozíciók betöltése céljából lebonyolított szavazásra a Neptunon keresztül 2020. szeptember 26. 00:00 és 2020. október 10. 23:59 között kerül majd sor.

Az ELTE KolHÖK elnökválasztásának jelöltállítása jelenleg is folyik, egészen 2020. szeptember 28. 23 óra 59 percig. Az ELTE KolHÖK elnökének megválasztására és a tisztújításra 2020. október 19-én kerül majd sor az ELTE KolHÖK Elnökválasztó Küldöttgyűlésén.

További részleteket a választási kiírásokban találtok, amit ezeken a linkeken elérhettek:
ELTE KolHÖK kollégiumi választások kiírása
ELTE KolHÖK elnökválasztás kiírása

Kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal az eb@ehok.elte.hu címen!

Változik a jelöltállítás rendje! – 2020 őszi választási eljárások

Kedves Hallgatók!

A Magyarországot is sújtó COVID-19 pandémia következtében az elmúlt napokban jelentősen megnövekedett a megbetegedések száma, amely különösen veszélyessé tette a választások során szokásos első szakaszt, amely a hallgatói ajánlások gyűjtése. Emellett egyes Karokon az oktatást néhány tárgytípus kivételével kizárólag online folytatják, így ezekben az esetekben az ajánlások gyűjtésére hagyományos formában nincs mód. A választási eljárásokat bonyolító testületekkel egyeztetve ezek miatt azon dolgozunk, hogy a jelöltállítási eljárást személyes érintkezés nélkül le tudjuk bonyolítani elektronikus formában.

Erre tekintettel a jelöltállítás nem tud elindulni 2020. szeptember 7-én. Jelenleg az ELTE HÖK Küldöttgyűlése dolgozik egy javaslaton, amely megteremti annak a lehetőségét, hogy a jelöltállítást mindenki számára elérhető módon tudjuk lebonyolítani 2020. szeptember 10-től. A választási eljárásokkal kapcsolatos változásokról haladéktalanul tájékoztatunk titeket. Figyeljétek az egyes részönkormányzatok honlapjait, social média felületeit, hogy tájékozódhassatok a rátok vonatkozó változásokról.

Kérdés esetén forduljatok hozzánk bizalommal az eb@ehok.elte.hu email címen.

ELTE KolHÖK elnökválasztás

ELTE KolHÖK elnökválasztás

 

Az ELTE HÖK Ellenőrző Bizottságának elnöke az ELTE KolHÖK Alapszabály 220. § (1) bekezdése alapján elnökválasztást ír ki az ELTE HÖK Alapszabályának és a HÖOK Választási kódexének rendelkezései alapján, mely alapján az ELTE KolHÖK Küldöttgyűlése megválasztja az ELTE KolHÖK elnökét.

Elnöknek indulhat az ELTE KolHÖK minden aktív státuszú tagja a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 60. § (1) alapján meghatározott hallgatói körből.

 

Elnökválasztás rendje

Jelöltállítási időszak: 2020. szeptember 18. 00:00 – 2020. szeptember 28. 23:59

Bemutatkozási időszak: 2020. szeptember 29. 00:00 – 2020. október 18. 23:59

Elnökválasztó Küldöttgyűlés: 2020. október 19.

Az elnök személyéről az ELTE KolHÖK Küldöttgyűlése dönt.

 

Jelöltállítás

A jelölés érvényességi feltétele, hogy az alábbi dokumentumok maradéktalanul megküldésre kerüljenek az ELTE HÖK EB számára az eb@ehok.elte.hu email címre a jelöltállítási időszak végéig.

  1. A jelöltté válás szándékáról szóló nyilatkozat másolata.
  2. Az elnökjelölt nyilatkozata arról, hogy nincs olyan tisztsége, amely összeférhetetlen a képviselői megbízatással, illetve amennyiben van olyan tisztsége, amely összeférhetetlen a megbízatással, megválasztása esetén arról lemond; továbbá a jelölése nem ütközik a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 60. § (2a) bekezdésének a) pontjába.
  3. Az elnökjelölt pályázata, mely alapján az ELTE KolHÖK hallgatói és képviselői megismerhetik céljait.

A jelöltállítás további érvényességi feltétele, hogy az 1. és 2. pontban szereplő nyilatkozatok eredeti példányait a jelölt az ELTE HÖK EB számára postai úton megküldje a jelöltállítás végéig (Címzett: ELTE Hallgatói Önkormányzat, Cím: 1084 Budapest, Múzeum körút 4/A.).

A jelölt dönthet úgy, hogy saját elektronikus aláírással ellátott példányokat küld az eb@ehok.elte.hu email címre az 1. és 2. pontban előírt nyilatkozatokból. Amennyiben a jelölt elektronikusan hitelesített nyilatkozatot küld, akkor saját kezű aláírás nem szükséges a nyilatkozatra és postázni sem szükséges az. Az elektronikus hitelesítést ügyfélkapuval az alábbi linken lehet elvégezni.

https://niszavdh.gov.hu/index;jsessionid=E44ED134DC1495D1B379D7D3AE05C1B4.route1

 

Jelölés érvényességének megállapítása

A jelöltállítás eredményét az ELTE HÖK Ellenőrző Bizottsága állapítja meg.

 

Jogorvoslat

A jelölést megállapító döntés ellen a döntés közlésétől számított 3 munkanapon belül fellebbezéssel lehet élni, melyet ELTE HÖK Ellenőrző Bizottsága részére elektronikus formában kell eljuttatni az eb@ehok.elte.hu email címre.

 

További információ az eb@ehok.elte.hu e-mail címen kérhető.

 

Kelt: Budapest, 2020. szeptember 2.

 

A jelöltállítás elektronikus menetének biztosítása céljából eszközölt módosításokra a 47/2020. (IX.9.) ELTE HÖK küldöttgyűlési határozat alapján 2020. szeptember 10-én került sor.

Az elektronikus aláírás lehetőségét megteremtő módosítás 2020. szeptember 19-én került eszközölésre.

 

 

Szabó Tamás (s.k.)

elnök

Ellenőrző Bizottság

ELTE HÖK

Kiírás:
http://kolhok.elte.hu/wp-content/uploads/2020/09/KolHÖK-elnökválasztás-kiírás-202009-KolHÖK_1.pdf

Összeférhetetlenségi nyilatkozat:
http://kolhok.elte.hu/wp-content/uploads/2020/09/KolHÖK-Összeférhetetlenségi-Nyilatkozat.pdf

Nyilatkozat:
http://kolhok.elte.hu/wp-content/uploads/2020/09/KolHÖK-Nyilatkozati-sablon-2020-ősz-KolHÖK.pdf

Elsős felvételi 2020: ponthatár; lemondás; lakhatási támogatás; fellebbezés; várólista

Kedves elsőévesek!

 

A 2020/2021-es elsőéves kollégiumi felvételi eljárás ponthatára: 35 pont.

 

Gratulálunk minden felvételt nyert kollégistánknak!

 

 Amennyiben mégsem tartotok igényt a férőhelyetekre, azt a Neptunban, az erre szolgáló kérvény (Ügyintézés -> Kérvények -> Kitölthető kérvények) kitöltésével tudjátok lemondani 2020. augusztus 26-ig!

 Lakhatási támogatás: ha jelentkezés során azt jelölted, hogy a kollégiumi jelentkezés elutasítása esetén igényled a lakhatási támogatást, és a határozat alapján meg is kaptad, a Neptunban egy erre szolgáló kérvénnyel (Ügyintézés -> Kérvények -> Kitölthető kérvények) nyilatkoznod kell, hogyan kívánod azt felhasználni. A nyilatkozatban megtalálhatók a felhasználás módjai és a szálláshelyek díjai is. A nyilatkozat leadási határideje: 2020. augusztus 25., 12 óra!

(Amennyiben kizárólag lakhatási támogatásra pályáztál, úgy ez számodra nem opció, további teendőd nincs.)

Lakhatási támogatást érintő kérdéseiteket a kollegium@kancellaria.elte.hu -n tudjátok feltenni.

 

 Fellebbezés: A határozat ellen élhettek a fellebbezés lehetőségével, amire a kérvényt szintén a Neptunban találjátok meg (Ügyintézés -> Kérvények -> Kitölthető kérvények), és a határozat kézhez vételétől számítva 15 nap áll rendelkezésre leadni. A fellebbezésről a Hallgatói Jogorvoslati Bizottság dönt majd.

 

Figyelem!

Ha felvételt nyertél a kollégiumba, utólag már nem tudod a férőhelyed lemondásával a lakhatási támogatást igényelni.

Ha lakhatási támogatást kapsz, és passzíválod a félévedet, akkor a lakhatási támogatást nem tudja az Egyetem biztosítani.

 

Várólista: A várólistás jelentkezés várhatóan a mai napon, az elsőéves felvételi határozatok kiküldését követően válik elérhetővé. Az év folyamán folyamatosan feltöltésre kerülnek az idő közben megüresedett férőhelyek. Ha valaki felvételt nyert a várólistáról, az majd a beköltözésről és további teendőkről e-mailben kap majd tájékoztatást. A kérvényt a Neptunban talájátok majd meg az Ügyintézés -> Kollégiumi jelentkezés fül alatt, ahol a legördülő menüből válasszátok ki a várólistás jelentkezést!

Kollégiumi választási kiírás 2020 ősz

Kollégiumi választási kiírás

2020 ősz

 

Az ELTE HÖK Ellenőrző Bizottságának (továbbiakban: ELTE HÖK EB) képviseletében az ELTE HÖK EB elnöke az ELTE KolHÖK Alapszabály 188. § és az ELTE HÖK Alapszabály 68. § (2) c) és az ELTE HÖK Küldöttgyűlés 46/2020. (VIII.22.) határozata alapján kiírja az ELTE KolHÖK 2020. őszi választásait. A 2020/2021. tanévi tisztújító választásokra az alábbiak szerint és az alábbi kollégiumokban kerül sor:

  1. ELTE Pável Ágoston Kollégiumok,
  2. ELTE Damjanich utcai Kollégium,
  3. ELTE Ajtósi Dürer sori Kollégium,
  4. ELTE Vezér úti Kollégium,
  5. ELTE Nándorfejérvári úti Kollégium,
  6. ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium,
  7. ELTE Nagytétényi úti Kollégium.

 

Jelöltállítási időszak

  1. szeptember 7. és 2020. szeptember 17. között

 

Bemutatkozási időszak

  1. szeptember 18. és 2020. szeptember 25. között

 

Szavazási időszak

  1. szeptember 26. és 2020. október 10. között

 

A választás menete

A tisztújító választások az ELTE KolHÖK Alapszabály 200. § alapján elektronikusan zajlanak.

Az Alapszabály 192. § (2) bekezdése szerint az ELTE HÖK EB-nek lehetőséget kell biztosítania a jelöltek bemutatkozására, amelynek helyszínét és időpontját a jelöltállítási időszak kezdetéig a KolHÖK hivatalos honlapján közzéteszi az ELTE HÖK EB. Akadályoztatás esetén a jelölt a jelölőlappal együtt elküldött pdf kiterjesztésű dokumentumban írásban is megteheti, amelyet az ELTE HÖK EB továbbít a kollégium lakói felé a jelöltállítási időszak befejeztével.

Az Alapszabály 199. § (2) bekezdése alapján egy személy a kollégiumi választáson indulhat egyszerre diákbizottsági elnök-alelnökjelölt listán és diákbizottsági tagjelöltként vagy indulhat a kollégium ellenőrző bizottság tagjelöltjeként. Amennyiben ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsági mandátumért indul egy személy, úgy a Diákbizottsági Elnök és Alelnöki listáról és a Diákbizottsági egyéni jelöltségből automatikusan kizáratik.

A Diákbizottsági Elnökének és Alelnökének az egyes kollégiumok tekintetében az adott kollégium bármely lakója jelölhető. A jelöltté válás feltétele, hogy a jelölt az ELTE HÖK EB számára a jelöltállítási időszak végéig megküldje az eb@ehok.elte.hu email címre a jelöltté válás szándékáról szóló nyilatkozat másolatát és elnöki programját (193. §), amely tartalmazza az elnök- és alelnökjelölt terveit és elképzeléseit megválasztása esetére, illetve továbbításra kerül az ELTE HÖK EB által a kollégium lakóinak (194. §). A jelöltté válásról szóló nyilatkozat eredeti példányát a jelöltállítási időszak végéig postázni kell az ELTE HÖK EB számára (Címzett: ELTE Hallgatói Önkormányzat, Cím: 1084 Budapest, Múzeum körút 4/A.).

Az Alapszabály 195. §-a szerint valamennyi kollégium tekintetében Diákbizottsági Tagjának és ELTE KolHÖK Ellenőrző Bizottsági Tagjának az adott kollégium bármely lakója jelölhető. A jelöltté válás feltétele, hogy a jelölt az ELTE HÖK EB számára a jelöltállítási időszak végéig megküldje az eb@ehok.elte.hu email címre a jelöltté válás szándékáról szóló nyilatkozat másolatát. A jelöltté válásról szóló nyilatkozat eredeti példányát a jelöltállítási időszak végéig postázni kell az ELTE HÖK EB számára (Címzett: ELTE Hallgatói Önkormányzat, Cím: 1084 Budapest, Múzeum körút 4/A.). Amennyiben a jelölt elektronikusan hitelesített nyilatkozatot küld, akkor saját kezű aláírás nem szükséges a nyilatkozatra és postázni sem szükséges az. Az elektronikus hitelesítést ügyfélkapuval az alábbi linken lehet elvégezni.
https://niszavdh.gov.hu/index;jsessionid=E44ED134DC1495D1B379D7D3AE05C1B4.route1

Az ELTE HÖK EB a jelöltállítási időszak után összesíti a jelöltállítás eredményeit és közzéteszi a KolHÖK hivatalos honlapján az Alapszabály 196. §-a szerint.

 

A szavazás menete

Az Alapszabály 199. §-a szerint az elektronikus választás során három szavazás zajlik. A kollégium lakói általános és egyenlő választójog alapján, titkos és közvetlen szavazással választják meg a Diákbizottsági Elnököt és Alelnököt, a Diákbizottság tagjait és az Ellenőrző Bizottság egy tagját (198. §). A szavazatok leadására a Neptun tanulmányi rendszeren keresztül van mód UniPoll kérdőív kitöltésével a szavazási időszak ideje alatt.

A szavazás során a kérdőívet minden arra jogosult szavazó egyszer töltheti ki. Az Alapszabály 199. §-a szerint érvényes szavazatnak számít minden szavazat, ha legfeljebb egy Diákbizottsági Elnök-Alelnökjelölt listára szavaz, legfeljebb 12 fő egyéni Diákbizottsági Tagjelöltre szavaz (199.§ (5)), valamint legfeljebb egy Ellenőrző Bizottsági Tagjelöltre szavaz. Amennyiben egy személy egyszerre van jelölve Diákbizottsági Elnök-Alelnökjelölt listán és egyéni jelöltként, abban az esetben, ha Diákbizottsági Elnök-Alelnök listán mandátumot szerzett, az egyéni jelöltek közül automatikusan kizáratik (199. § (2)).

Érvényes a választás, ha a az adott kollégium tekintetében szavazásra jogosult lakóinak legalább egynegyede részt vett a szavazáson, eredményes, ha az egyes jelöltek a választáson résztvevő érvényes szavazatok legalább 10%-át megszerzik (201. §). Ha a választási időszak végéig a választás nem éri el az érvényességhez szükséges részvételi arányt, abban az esetben az ELTE HÖK EB az a 46/2020. (VIII.22.) KGYH. 3. § (3d) bekezdése és az ELTE KolHÖK Alapszabály 202. § alapján pótnapok beiktatásával meghosszabbítja a választási időszakot. Az ELTE KolHÖK Alapszabály 204. §-a szerint az adott kollégiumban elnyerhető mandátumoknak megfelelő számú, legtöbb érvényes szavazatot kapott jelölt nyer mandátumot. A választások eredményét az ELTE HÖK EB a szavazási időszak utolsó napját követő legkésőbb hét napon belül közzéteszi a KolHÖK hivatalos honlapján (206. §).

Az ELTE KolHÖK Alapszabály 204. § szerinti elnyerhető mandátumok számát az ELTE HÖK EB legkésőbb 2020. szeptember 7-én közzéteszi az ELTE KolHÖK honlapján.

 

Jogorvoslat

A választási eljárásban jogorvoslattal az adott kollégium választási eljárása tekintetében az adott kollégium lakója 5 napos jogvesztő határidőn belül az ELTE HÖK EB elnökéhez írásbeli kifogást nyújthat be az Alapszabály 249. §-ban foglaltak szerint. A kifogás eredménye ellen az ELTE HÖK Alapszabály 71-72. §-a szerint lehet jogorvoslattal élni 5 napos jogvesztő határidőn belül.

 

Budapest, 2020. augusztus 22.

 

A jelöltállítás elektronikus menetének biztosítása céljából eszközölt módosításokra a 47/2020. (IX.9.) ELTE HÖK küldöttgyűlési határozat alapján 2020. szeptember 10-én került sor.

 

Szabó Tamás (s.k.)

ELTE HÖK EB elnök

Kiírás:
http://kolhok.elte.hu/wp-content/uploads/2020/09/KolHÖK-tisztújítás-2020-ősz.pdf

Összeférhetetlenségi nyilatkozat:
http://kolhok.elte.hu/wp-content/uploads/2020/09/KolHÖK-Összeférhetetlenségi-Nyilatkozat.pdf

Nyilatkozat:
http://kolhok.elte.hu/wp-content/uploads/2020/09/KolHÖK-Nyilatkozati-sablon-2020-ősz-KolHÖK.pdf

Felsőéves felvételi 2020 – ponthatár, lemondás, lakhatási támogatás, fellebbezés

Kedves felsőévesek!

 

A 2020/2021-es felsőéves kollégiumi felvételi eljárás ponthatára: 30 pont.

 

Gratulálunk minden felvételt nyert kollégistánknak!

 

Amennyiben mégsem tartotok igényt a férőhelyetekre, azt a Neptunban, az erre szolgáló kérvény (Ügyintézés -> Kérvények -> Kitölthető kérvények) kitöltésével tudjátok lemondani 2020. augusztus 15-ig!

 

Lakhatási támogatás: ha a jelentkezés során azt jelölted, hogy a kollégiumi jelentkezés elutasítása esetén igényled a lakhatási támogatást, és a határozat alapján meg is kaptad, a Neptunban egy erre szolgáló kérvénnyel (Ügyintézés -> Kérvények -> Kitölthető kérvények) nyilatkoznod kell, hogyan kívánod azt felhasználni. A nyilatkozatban megtalálhatók a felhasználás módjai és a szálláshelyek díjai is. A nyilatkozat leadási határideje: 2020. augusztus 12. 8 óra! (Amennyiben kizárólag lakhatási támogatásra pályáztál, úgy számodra ez nem opció, további teendőd nincs.)

Lakhatási támogatást érintő kérdéseiteket a kollegium@kancellaria.elte.hu -n tudjátok feltenni.

 

Fellebbezés: A határozat ellen élhettek a fellebbezés lehetőségével, amire a kérvényt szintén a Neptunban találjátok meg (Ügyintézés -> Kérvények -> Kitölthető kérvények), és a határozat kézhez vételétől számítva 15 nap all rendelkezésre leadni. A fellebezésről a Hallgatói Jogorvoslati Bizottság dönt majd.

 

Figyelem!

Ha felvételt nyertél a kollégiumba, utólag már nem tudod a férőhelyed lemondásával a lakhatási támogatást igényelni.

Ha lakhatási támogatást kapsz, és passzíválod a félévedet, akkor a lakhatási támogatást nem tudja az Egyetem biztosítani.

Hogyan jelentkezzek az ELTE kollégiumaiba?

 

 

Kedves elsőéves hallgatók!

Gratulálunk nektek a sikeres egyetemi felvételetekhez!

 

Köszöntünk benneteket az ELTE polgárai között! Reméljük számos emlékezetes és sikeres év áll előttetek az egyetem keretein belül. Külön örömet jelent számunkra az, ha az ELTE-s életérzést kollégistaként szeretnéd megtapasztalni, ehhez pedig jelentkezel az idei elsőéves felvételin! Most ehhez a jelentkezéshez szeretnénk segítséget nyújtani. A továbbiakban röviden végigvesszük a jelentkezés állomásait, és jelezzük nektek, hogy hol találtok további segítséget és információkat!

 

 

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KOLLÉGIUMAIBA A JELENTKEZÉS JÚLIUS 24. 8 ÓRÁTÓL AUGUSZTUS 3. 10 ÓRÁIG TART!

 

FONTOS: A 2020-as elsőéves felvételi eljárás során két, a járványügyi helyzethez kapcsolódó információt még az ismertető előtt át kell adnunk nektek:

  • Idén a kollégiumi jelentkezés során lehetőségetek van lakhatási támogatásra is pályázni. Ez azt jelenti, hogy ha a felvételi jelentkezési kérvényben ezt jelölitek meg a legördülő menüben, akkor elutasító határozat esetén lehetőségetek van lakhatási támogatást kapni az egyetemtől. Arra is lehetőségetek van, hogy csak és kizárólag a kollégiumi férőhelyre, vagy csak és kizárólag a lakhatási támogatásra pályázzatok. A Felvételi Bizottság felhívásából idézve: „Azon hallgatók számára, akik szociális helyzetüket a kollégiumi felvételi eljárás során igazolják, azonban kollégiumi férőhelyet nem kapnak és lakhatási hozzájárulásra szóló igényüket a tárgyban megjelölt kérvényben jelzik, az őszi szemeszterben előreláthatólag 20.000-40.000 Ft/fő/hó ösztöndíjat folyósítunk. Az ösztöndíj pontos összegről, az abban részesülők pontos számáról a járványhelyzet, a lehetőségek és az igények alapján születik döntés, melyről az alább meghatározott időben és módon tájékoztatjuk Önöket.”
  • A járványügyi helyzetre való tekintettel vegyétek figyelembe, hogy az információs anyagokban megtalálható számok az egyes kollégiumok férőhelyéről az eddigi, járványmentes időszak kapacitását tükrözik. „A járványügyi helyzet aktuális állására való tekintettel a rendelkezésre álló férőhelyszámokról a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket, illetve a fenti dátumok ugyanezen okból változhatnak, melyről idejében, a Neptun-felületen informáljuk az érintetteket.”

 

 

====>> Hogyan tudtok jelentkezni?

 

Legelőször is: a jelentkezés a Neptunban történik. A Neptun az egyetem Egységes Tanulmányi Rendszere, ahol a tanulmányaid során a legtöbb információs, adminisztrációs, oktatási és pénzügyi dolog zajlik majd (értesítések, jelentkezések, be- és kifizetések stb.).

Az egyetemre való felvételt követően e-mailben kapjátok meg a Neptun kódotokat és az információkat, hogy hogyan tudtok hozzá jelszót kérni, így aztán már be tudtok majd lépni a Neptunba.

 A kollégiumi jelentkezést az Ügyintézés -> Kollégiumi jelentkezés menüpont alatt találjátok meg. A jelentkezés folyamatáról itt találsz ábrákkal illusztrált bővebb anyagot: Segédanyag a kitöltéshez

A jelentkezés során először egy preferenciasorrendet kell megadnod azon kollégiumok megjelölésével, amelyekbe szeretnél mindinkább bekerülni.

FONTOS: a jelentkezésed a Kollégiumba történik, tehát a sikeres kollégiumi felvételi csupán a férőhelyet garantálja. Mivel a lakók kollégiumi elosztása több szempont alapján kerül mérlegelésre, lehetséges, hogy olyan kollégiumba nyertek felvételt, amely hátrébb szerepelt a preferencialistán, illetve lehet, hogy meg sem jelölted (abban az esetben, ha nem mindet vetted bele a listába).

 

=>> Talán már láthattátok, hogy készítettünk nektek egy kis összefoglalót a kollégiumainkról, amely segíthet tájékozódni, melyik is a szimpatikus és a megfelelő számotokra.

Az összefoglalót itt találjátok meg: 

Ismerd meg az ELTE kollégiumait!

A kollégiumok és az egyetemi karok térképen való elhelyezkedését pedig itt találjátok:

Kollégiumok a térképen <<=

 

Ezután következik a státuszok igazolása és a dokumentumok feltöltése, amelyek alapján a pontjaitok számításra kerülnek. Nagyon fontos, hogy itt minden státuszt és igazolást pontosan és precízen adjatok meg és töltsetek fel, hiszen a nem megfelelő ki- és feltöltés esetleg pontvesztést vonhat maga után.

 

– A legfontosabb igazolás típus az a hatósági bizonyítvány az egy lakcímre bejelentett személyekről, vagy más néven az önkormányzati igazolás. Ha ez nem megfelelő, esetleg nem töltitek fel, a jelentkezésre automatikusan nulla pontot kaptok. Figyeljetek rá, hogy lehetőleg olyan igazolást kérjetek, amelyen nem csak az szerepel, hogy hányan vagytok egy lakcímre bejelentve, de látszódjon a lakók neve is. Amennyiben az önkormányzat vagy kormányablak ilyen igazolást nem ad ki, szükséges lesz az egy lakcímre bejelentett személyek lakcímkártyájának feltöltésére is.

– Ezt követően a veletek egy lakcímre bejelentett személyek, pl. szülők, testvérek, nagyszülők stb. státuszát kell igazolni a megfelelő módok és szempontok szerint.

– A kérvényezőre vonatkozó körülményeket, pl. egészségkárosodás, sport, tanulmányi és közéleti tevékenység stb. igazolása is a megfelelő dokumentumok feltöltésével történik.

 – FONTOS: Kérjük, hogy figyeljetek a kérvényetek státuszára is, hiszen a Felfüggesztett státuszú kérvény NEM minősül leadott kérvénynek! Leadott, érvényes kérvénynek csak az számít, amelyet végig kitöltöttetek és le is adtatok!

 – TIPP: A kérvényeteket a jelentkezési időszakban akár igazolások nélkül is leadhatjátok! Az érvényes jelentkezéshez csupán egy leadott kérvény kell, így, ha még nem állnak rendelkezésre a szükséges igazolások, akár azok nélkül is le lehet adni a kérvényt.

A szükséges igazolásokat a hiánypótlási időszak során EGYSZERI ALKALOMMAL lesz lehetőségetek pótolni. Ezért kérünk titeket, hogy csak legvégső esetben éljetek az összes dokumentum utólagos feltöltésének a lehetőségével, hiszen az egyszeri hiánypótlás azt is jelenti, hogy az esetleges hibákat utólag már nem tudjátok korrigálni!

 

A szükséges igazolásokat, azok típusait és az azokra járó pontszámokat részletesen az igazolásokhoz készült segédletben és a Felvételi Szabályzatban találhattok! Nézzétek át a Gyakran Ismételt Kérdéseket is!

 

Segédlet az igazolásokhoz

Felvételi Szabályzat

Gyakran Ismételt Kérdések

 

 

====>> Segítségkérés, kapcsolattartás

 

A jelentkezés teljes ideje alatt azon leszünk, hogy mindenben segítsünk nektek. Mivel a hiánypótlási időszakban csak egyszer lesz lehetőségetek javításra/hiánypótlásra, kérünk titeket minden probléma vagy bizonytalanság esetén kérdezzetek minket bátran!

Ha a Neptunnal kapcsolatban akad problémátok, akkor azt a neptun@kolhok.elte.hu címen, ha pedig a jelentkezéssel, igazolásokkal, akkor pedig a jelentkezes@kolhok.elte.hu címen tudjátok jelezni.

 

Ezen kívül létrehoztunk nektek egy csoportot a Facebookon, ahol szintén tehettek fel kérdéseket, illetve tájékozódhattok, hogy mások korábban mit kérdeztek, lehet, hogy a problémád így korábban már megválaszolásra került. A csoport linkje:

 

ELTE kollégiumok gólyái Facebook csoport

 

 

====>> Jelentkezés után

 

A KolHÖK csapata minden kérvényt átvizsgál és ellenőriz. A javítandó vagy hiányos kérvényeket mindenki a hiánypótlás kezdetén, augusztus 6-én reggel kapja majd vissza. A hiánypótlási időszak augusztus 6-án 8 órától augusztus 14-én 20 óráig tart.

FONTOS: A hiánypótlási időszakban CSAK EGYSZER lesz lehetőségetek javításra vagy hiánypótlásra! Csak akkor adjátok le a kérvényt, ha meggyőződtetek róla, hogy minden jó, és minden megfelelő igazolás fel van töltve a megfelelő helyre!

 

 

====>> Ponthatárhúzás és felvételi határozat

 

A hiánypótlási időszakot követően várhatóan augusztus 19-án kerül meghatározásra a ponthatár, ezzel együtt pedig az, hogy ki nyert felvételt valamelyik kollégiumba. Az, hogy pontosan melyik kollégiumba nyertetek felvételt, illetve az erről való további információk majd csak ezt követően kerülnek kiküldésre a felvételi határozatban.

 

====>> Várólistás jelentkezés

 

Akkor sem kell aggódnotok, ha esetleg nem kerültök be valamelyik kollégiumba az első körben, hiszen a várólistás jelentkezés során az év folyamán folyamatosan veszünk fel hallgatókat a megüresedő helyekre.

 

Ennyit tehát elöljáróban a kollégiumi jelentkezésről. Tanácsoljuk, hogy a fent említett Felvételi Szabályzatot és a segédanyagokat alaposan tanulmányozzátok át, és ha problémátok van, ne habozzatok segítséget kérni!

 

Lájkoljátok és kövessétek a KolHÖK Facebook oldalát és Instagram oldalát is, hogy első kézből értesüljetek a hírekről és a fontos dolgokról!

 

Sikeres felvételit kíván,

 

a KolHÖK csapata

 

Ismerd meg az ELTE kollégiumait!

 

KEDVES ELSŐÉVES HALLGATÓK!

 

Ha már most tudjátok, hogy kollégisták szeretnétek lenni az egyetemi éveitek alatt, van egy nagyszerű hírünk! Az ELTE-nek több kollégiuma is van, ahová jelentkezni lehet, az alábbiakban a szociális kollégiumainkat mutatjuk be! Budapesten hat szociális kollégiumban kapnak elhelyezést a kollégiumba felvételt nyert hallgatók. Ezek mindegyike más-más, az ELTE-s életérzés, a jó közösség és a jó programok megléte azonban mindegyikben közös!

 

FIGYELEM! Fontos információ, hogy az itt feltüntetett férőhely számok az általános kapacitást tükrözik, a jelenlegi járványügyi helyzet miatt az idén aktuális férőhely számokról a későbbiekben kapnak a jelentkezők tájékoztatást!

 

====>> Ajtósi Dürer sori kollégium (ADK)

 

ajtosi

 

A 256 férőhellyel rendelkező Ajtósi Dürer sori kollégium A XIV. kerületben, Zuglóban, a Városliget közvetlen szomszédságában fekszik. Az összesen nyolc hallgatói karról érkező diákok kétágyas szobákban laknak, minden szinten van konyha, wc és zuhanyzó.

A Városliget közelsége miatt a sportolni, kikapcsolódni, sétálni vágyóknak nem kell messzire, mindössze az út túloldalára menniük, de a belváros és az egyetemi karok is könnyedén megközelíthetők innen. A kollégium előtt van a 74-es és 75-ös troli megállója, de 5-10 perc sétával elérhető az egyes villamos, a másik irányban pedig a Dózsa György úton számos más busz megállója is. Itt szintén található több bolt is, de a belvárosi üzletek is könnyen elérhetők.

Az épülethez tartozik egy kert is, ahová a kollégisták előszeretettel járnak ki beszélgetni vagy akár sütögetésre is. Bent is akad program, ugyanis az itt lakók időről időre teaházat, többféle kulturális programot vagy bulit szerveznek, így mindenki megtalálhatja a neki megfelelő kikapcsolódást. A kollégium hagyományos tavaszi ünnepe az Ajtósi Napok.

További információ: ajtosi.elte.hu

 

====>> Damjanich Utcai Kollégium (DUK)

 

577392e452d6c-thumb

 

A Városligettől nem messze található a 169 férőhellyel rendelkező Damjanich Utcai Kollégium, amelynek különlegessége, hogy nagyrészt csak lányok lakják. Az épület első három emeletén iskola működik, felette pedig maga a kollégium, ahol 16 db tízfős és 5 db két fős lakóegység ad otthont az összesen nyolc egyetemi karról érkező hallgatókak. Hogyan is kell egy lakóegységet elképzelni? Egy tízfős lakóegységben három szoba, konyha, wc, fürdő és egy nappali található, a két fős szobában élőknek pedig közös fürdő áll rendelkezésére.

Az épület jól frekventált helyen van, mind az egyetemi karok, mind pedig a belváros hamar és könnyen elérhető. A kollégium előtt áll meg a 70-es troli, de a közelben van a 75-ös és 79-es troli, és a 30, 30A és 230-as buszok megállói is. A környéken található Spar, Tesco, pékség, és egy írószer bolt is, így a vásárlás miatt sem kell aggódni. Kiváló sportolási lehetőséget nyújt a Városliget közelsége, de a kollégiumban is rendszeresen vannak sport programok. A lakók kényelméről egyébként még egy Teaház és egy TV-szoba is gondoskodik.

JÁRD BE A DUK-OT! Nézz szét a kollégiumban virtuálisan, KATT IDE!

További információ: www.duk.elte.hu

 

====>> Kőrösi Csoma Sándor Kollégium (KCsSK)

 

20190518_143402

 

Az egyetem legnagyobb kollégiumában összesen 1101 fő lakik három épületben (A, B, C,). A kollégiumot néhány éve újították fel, így kedvelt célpont az elsősök és a felsőévesek körében is. A 175 db háromágyas szobához saját wc és zuhanyzó, a 276 db kétágyas pedig kétszobánként tartozik wc és zuhanyzó. A közösségi életről itt a különböző klubok gondoskodnak, ahová bárki csatlakozhat. A klubok a legkülönfélébb programokat szervezik tagjaik és a kollégium számára, legyen szó akár közös étkezésekről, filmnézésről, kirándulásról vagy bulikról.

A kollégiumot több járattal is meg lehet közelíteni, az egyetemi karok 30-50 perc alatt elérhetőek innen. Busszal kb. negyedóra alatt elérhető Újbuda és Kelenföld is, amely mind közlekedés, mind vásárlás tekintetében előnyös, de ha valaki nem szeretne messzebb menni párszáz méternél, akkor rendelkezésére áll a közeli CBA is.

Sportolás tekintetében a KCSSK kiemelkedő választékkal rendelkezik. Saját foci és kosárpályája van, de az itt lakók használhatják a kis tornatermet és a konditermet is. Hetente többször vannak edzések, ahol mindenki megtalálhatja a kedvére valót.

A heti programok és a klubos programok mellett itt is vannak hagyományos, nagyobb rendezvények, például többek között a népszerű Showhajtás, a Kultúr7 és a minden évben sokak által várt Budaörsi Napok is.

JÁRD BE A KCSSK-T! A kollégiumban körülnézhetsz virtuálisan is, KATT IDE!

További információ: www.csoma.elte.hu

 

====>>  Nagytétényi Úti Kollégium (NUK)

 

teteny

 

A 828 férőhellyel rendelkező kollégium a második legnagyobb az ELTE kollégiumai között. A belvárostól kicsit messzebb található, de tömegközlekedéssel megfelelően elérhető kollégiumot egy felújítási időszak után végre birtokukba vehetik régi és új lakói. A felújítási munkák végeztével a hallgatók számára egy megfelelően modern és esztétikus környezet áll rendelkezésre. A háromágyas szobákhoz saját zuhanyzó tartozik, illetve minden szinten található konyha is.

A kollégium saját sportpályákkal, szabadtéri edzőparkkal és konditeremmel rendelkezik, így a sportolni vágyók megtalálhatják a nekik tetsző elfoglaltságot, de ezen kívül csocsózni és biliárdozni is lehet. A vásárlás sem okozhat itt gondot, ugyanis az út túloldalán található a Campona bevásárlóközpont üzleteivel és éttermeivel.

A kollégium hagyományos nagyszabású rendezvénye a TTNY Napok a tavaszi félév során, de évközben is vannak mindig kisebb programok, amelyek segítenek, hogy itt a hétköznapok is különlegesek legyenek!

JÁRD BE A NUK-OT! A kollégiumban körülnézhetsz virtuálisan is, KATT IDE!

További információ: www.nuk.elte.hu

 

====>> Vezér Úti Kollégium (VUK)

 

578aa101aa114

 

A Vezér úti kollégium a XIV. kerületben található, távolabb a belvárosi nyüzsgéstől és zajtól.

A nyolc egyetemi karról érkező 319 fő részére szintenként öt darab kétszemélyes, hét darab háromszemélyes és két darab négyszemélyes szoba és azokhoz saját mosdó áll rendelkezésre. A szobákat engedélykérés után szabadon lehet festeni.

A kert megfelelő helyszín lehet kisebb kikapcsolódásra, sütögetésre, beszélgetésre, illetve a sportolni vágyók számára adott számos sport program: foci- és kosárpálya illetve konditerem is. A futók egyik kedvelt helyszíne a közeli Rákos-patak környéke.

A kollégium az Örs vezér terétől 10 percnyire található, így az egyetemi karok 30-55 perc alatt elérhetők.

Az itt lakóknak sem kell lemondani a változatos programokról, ugyanis rendszeresen rendeznek Halloween, Mikulás és Farsangi bulit, de nem ritka a tea- és palacsintaház, bográcsozás és a filmklub sem. Az év leginkább várt eseménye a tavaszi Vezér napok.

További információ: www.vuk.elte.hu