ELTE egyetemi Kisokos a távoktatás idejére

Kedves kollégisták!

Az Egyetem által készített Kisokosban összegyűjtve megtaláljátok azon oldalakat, amelyek hasznotokra lehetnek a jelenlegi járványügyi helyzet okozta távoktatás idején. Megtaláljátok benne a koronavírussal, a digitális ügyintézéssel, kari mentorprogrammal és pszichológiai tanácsadással kapcsolatos elérhetőségeket is.

A Kisokost innen tudjátok letölteni:

ELTE Kisokos (magyar)

ELTE Kisokos (english)

 

Vigyázzatok magatokra és egymásra!

Felsős felvételi: felfüggesztve!

A Felvételi Bizottság felhívása   Tisztelt Hallgató! Az Egyetem a rendkívüli körülményekre való tekintettel a Felvételi Bizottság döntése alapján úgy határozott, hogy a jelenleg zajló tavaszi felsőéves kollégiumi felvételi időszakot határozatlan időre felfüggeszti. Az eddig a Neptunban leadott jelentkezések, feltöltött igazolások érvényesek. Új jelentkezés leadására és az új igazolások feltöltésére csak a felfüggesztés után lesz lehetőség. A felvételi további menetéről…

Felsős felvételi 2020

A Felvételi Bizottság felhívása   Tisztelt Hallgató!   Az ELTE Kollégiumi Központ felsőéves felvételt hirdet az ELTE budapesti telephelyű szociális kollégiumaiba.   március 9. hétfő, 8:00 órától lehet jelentkezni elektronikus úton, a NEPTUN Egységes Tanulmányi Rendszeren keresztül. A felvételi kérelmek beadási határideje: 2020. március 25. szerda 20:00 óra.   Hiánypótlás: 2020. március. 30. 8:00 órától…

Nándorfejérvári úti Kollégium – Időközi választások 2020

Ellenőrző Bizottság felhívása   Az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Ellenőrző Bizottsága értesíti az ELTE Nándorfejérvári úti Kollégium lakóit, hogy a 2019/20. tanévben 2020. március 16-20. között időközi választásra kerül sor. A választás az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Alapszabályának 200. § szerint meghatározott elektronikus választási mód szerint zajlik. Jelöltállítási időszak A kollégiumi választások jelöltállítási időszakkal kezdődik.…

Pável Ágoston Kollégium tisztújító választásainak eredménye

   Választási Bizottság közleménye    Az ELTE Pável Ágoston Kollégium a KolHÖK Választási Bizottsága a rendes őszi tisztújító választását 2019. október 13-án írta ki, amely során a kollégium lakói megválasztották a diákbizottsági elnö-köt és alelnököt, a diákbizottság 15 tagját, valamint az Ellenőrző Bizottság egy tagját. A jelöltállítási időszak során a diákbizottsági elnök-alelnök listán indulóknak, a…

KolHÖK Elnökválasztó Küldöttgyűlés

Kedves Kollégisták! Az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Elnökválasztó Küldöttgyűlését az Alapszabály 220. § (1) bekezdése alapján összehívom ellenőrző bizottsági elnök jogkörömnél fogva. Az Elnökválasztó Küldöttgyűlésre 2019. december 2-án (hétfő), 18:00-as kezdéssel kerül sor az Eötvös József Collegium dísztermében (címe 1118 Budapest, Ménesi út 11-13.) az alábbi napirendi pontokkal: 1. Elnöki beszámoló 2. Kabinet tagjainak beszámolója…

Választások: a jelöltek bemutatkozása

Választási Bizottság közleménye Kedves Kollégisták! A 2019/20. tanévi őszi Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat tisztújító választásain induló hallgatók személyes bemutatkozására a következő időpontokban van lehetőség: Ajtósi Dürer sori Kollégium – 2019. október 1. 19:00 – Külső klub Damjanich utcai Kollégium – 2019. október 1. 19:30 – Fsz. 15 terem (Lovarda) Kerekes Kollégium – 2019. október 2. 19:00…

Idén is indul a KolHÖK Utánpótlásképzése!

  Kedves kollégisták!   Idén is elindul az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Utánpótlásképzése!   Felmerülhet a kérdés, miért is jó az Utánpótlásképzés (röviden UPK), miért is éri meg részt venni benne? Az UPK szakszerű és játékos felkészítést nyújt mindenki számára, aki egy kicsit is érdeklődik a hallgatói önkormányzat munkája iránt, szívesen foglalkozna érdekképviselettel, vagy csak…

Választások 2019: NUK

Választási Bizottság felhívása Az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Ellenőrző Bizottsága értesíti az ELTE Nagytétényi úti Kollégium lakóit, hogy a 2019/20. tanévi kollégiumi rendes tisztújító választására 2019. október 14-18. körött kerül sor. A választás az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Alapszabályának 200. § szerint meghatározott elektronikus választási mód szerint zajlik. Jelöltállítási időszak A kollégiumi választások jelöltállítási időszakkal…

Választások 2019: KCSSK

Választási Bizottság felhívása Az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Ellenőrző Bizottsága értesíti az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium lakóit, hogy a 2019/20. tanévi kollégiumi rendes tisztújító választására 2019. október 14-18. körött kerül sor. A választás az ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Alapszabályának 200. § szerint meghatározott elektronikus választási mód szerint zajlik. Jelöltállítási időszak A kollégiumi választások jelöltállítási…