Pável Ágoston Kollégium tisztújító választásainak eredménye

 

 Választási Bizottság közleménye 

 

Az ELTE Pável Ágoston Kollégium a KolHÖK Választási Bizottsága a rendes őszi tisztújító választását 2019. október 13-án írta ki, amely során a kollégium lakói megválasztották a diákbizottsági elnö-köt és alelnököt, a diákbizottság 15 tagját, valamint az Ellenőrző Bizottság egy tagját. A jelöltállítási időszak során a diákbizottsági elnök-alelnök listán indulóknak, a honlapon is elérhető, jelölőlapot kellett leadniuk 52 fő támogató aláírásával ellátva, valamint csatolniuk kellett egy elnöki programot, melyet a lakók is megkaptak. A diákbizottsági és ellenőrző bizottsági tagjelöltek szintén egy jelölőlapon nyilatkozhattak az indulási szándékukról.
A tisztújtó választások eredményei

 

2019. október 20-án a Választási Bizottság megállapította, hogy a Pável Ágoston Kollégiumnak 472 szavazóképes lakójából, amelyből 468 fő nappali tanulmányi jogviszonnyal rendelkező, 134 fő vette fel szavazólapját, ez 28,39%-os részvétel, a választás érvényes (201. § (1)). A 134 felvett szavazólap közül 127 lapot tud a Választási Bizottság ismert tanulmányi státuszú emberhez társítani, amelyből 125 szavazat nappali tanulmányi jogviszonnyal rendelkező lakótól érkezett. A maradét 7 szavazólapot a Választási Bizottság nem tudja társítani ismert státuszú hallgatóhoz, ezért az összes jelölttől levontunk 7-7 szavazatot A KolHÖK Alapszabályának 201. § (2) bekezdése szerint eredményes a választás, ha a jelöltek a választás során beérkezett érvényes szavazatok legalább 10%-át (13) megszerzik.

 

Diákbizottsági elnök-alelnök listás eredmények

 

A Pável Ágoston Kollégium diákbizottsági elnökének Hajmási Bálint, alelnökének Juhász Máté lett megválasztva 97 szavazattal.

 

Diákbizottsági tagjelölti eredmények

 

A Pável Ágoston Kollégium diákbizottsági tajának lett megválasztva Arany Daniel és Benkő Bence 66, Szabó Fanni 64, Papp Kristóf 62, Rakos Petra Klaudia 58 szavazattal.

Az előző diákbizottsági elnök, alelnök és tagok mandátuma a mai napon megszűnik. A most megvá-lasztott diákbizottsági elnöknek az Alapszabály 77. § (1) bekezdése alapján 7 napon belül össze kell hívnia a Diákbizottság alakuló ülését, melynek meghívóját az ülés tervezett időpontját megelőzően legalább 5 nappal közölni kell a tagokkal és meghívottakkal. A diákbizottsági elnök, alelnök, továbbá a tagok megbízatása az alakuló ülést követően kezdődik.

 

Pintér Sándor
elnök
KolHÖK Választási Bizottság