Időközi választás

Időközi választás

a Választási Bizottság közleménye

 

  1. május 14-16 között lezajlott az időközi választás, ahol megválasztásra került az ELTE Ajtósi Dürer sori Tagkollégiumának Diákbizottsági elnöke és alelnöke.

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Alapszabály 205.-217. § szerint definiált urnás választási mód szerint zajlott.

Az urnás szavazás folyamán a lakók 28%-a – pontosan 76 lakó – adta le voksát, így a szavazás érvényes volt.

Az Ajtósi Dürer sori Tagkollégium 76 szavazatból 73 támogató és 3 érvénytelen szavazat mellett Fehér Andrást és Szijj Rékát megválasztotta a Diákbizottság elnökének és alelnökének.

 

Budapest, 2018. május 16.

 

Borostyán Katalin                                                                                                       Rolkó Anna

Választási Bizottsági tag                                                                        Választási Bizottsági tag

Horvát Miklós

Választási Bizottsági alelnök

ADK évközi választás

ADK-Évközi választás

 

Ezúton tájékoztatjuk az ELTE Ajtósi Dürer sori Kollégiumi Hallgatói Részegység lakóit, hogy Diákbizottsági Elnökének és alelnökének mandátuma a mandátum lejárta előtt szűnt meg, így a Választási Bizottság új választást hirdet meg az elnöki és alelnöki pozícióra 2018. május 14-16-i időszakra.

Helyszín: ELTE Ajtósi Dürer sori Kollégiumi Hallgatói Részegység, 1146, Budapest, Ajtósi Dürer sor 23, Porta

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205.-217. § szerint definiált urnás választási mód szerint zajlik.

 

Jelöltállítási időszak
2018. május 9-11.

 

A választás pontos időpontjai:
máj. 14. (hétfő): 19.00- 21.00
máj. 15. (kedd): 19.00-21.00
máj. 16. (szerda): 20.00- 21.00

 

A helyi Diákbizottság megválasztása

A választás során 2 fős listákra lehet szavazni, melyek egy diákbizottsági elnökjelöltből és egy diákbizottsági alelnökjelöltből állnak. Az ADK DB elnökének és alelnökének bármely ADK HÖK tag indulhat, minden ADK HÖK tag választható, aki a jelölési időszakban ötven ADK HÖK tag támogató aláírásával érvényesen ellátott jelölőlapot a helyi választási bizottság felé lead – kivéve az ADK Kollégiumi Küldöttgyűlési szavazati joggal rendelkező tagjait, illetve az aktuálisan szintképviselői tisztségért induló ADK HÖK tagokat – illetve a Választási Bizottság felé legkésőbb a választás kezdetét megelőző 96. óráig egy programot lead. A program kötelező tartalmi elemét képezik a jelöltek tervei és elképzelései, megválasztásuk esetére.
A szavazáskor minden választó egy szavazólapot kap, amin az adott kollégiumi tisztségért indulókra van lehetősége szavazni. A szavazási jogosultságot, és hogy egy választó vett-e már fel szavazólapot a Helyi Választási Bizottság jelenlévő tagjai ellenőrzik az adott kollégium lakóinak nyilvántartása alapján. A kitöltött szavazólapokat az erre a célra rendszeresített, lezárt és lepecsételt urnába kell a szavazóknak bedobniuk.

 

Üdvözlettel:

Horváth Miklós, Választási Bizottság alelnöke

aVálasztási Bizottsági tagok

Eredmények- ADK évközi választás

2018. február 26-28. között lezajlott az évközi választás, ahol megválasztásra került az ELTE Ajtósi Dürer sori Kollégiumi Hallgatói Részegység új Diákbizottsági alelnöke.

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205 – 217. § szerint definiált, urnás választási mód szerint zajlott.

A kijelölt időpontban 76 fő gyakorolta szavazati jogát -ez a kollégisták 28%-a – tehát a szavazást a Választási Bizottság érvényesnek nyilvánította. Diákbizottsági Alelnök választás: 76 szavazat érkezett be.

Szijj Rékát így 76 igen, 0 nem és 0 érvénytelen szavazattal alelnöki posztra választotta a kollégium polgársága

ADK-Évközi választás

Ezúton tájékoztatjuk az ELTE Ajtósi Dürer sori Kollégiumi Hallgatói Részegység lakóit, hogy Diákbizottsági Alelnökének mandátuma a mandátum lejárta előtt szűnt meg, így a Választási Bizottság új választást hirdet meg az alelnöki pozícióra 2018. február 26-28-i időszakra.

Helyszín: ELTE Ajtósi Dürer sori Kollégiumi Hallgatói Részegység, 1146, Budapest, Ajtósi Dürer sor 23, Porta

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205.-217. § szerint definiált urnás választási mód szerint zajlik.

 

Jelöltállítási időszak
2018. február 22-24.

 

A választás pontos időpontjai:
febr. 26. (hétfő): 19.00- 21.00
febr. 27. (kedd): 19.00-21.00
febr. 28. (szerda): 20.00- 21.00

 

A helyi Diákbizottság megválasztása

A választás során 2 fős listákra lehet szavazni, melyek egy diákbizottsági elnökjelöltből és egy diákbizottsági alelnökjelöltből állnak. Az ADK DB elnökének és alelnökének bármely ADK HÖK tag indulhat, minden ADK HÖK tag választható, aki a jelölési időszakban ötven ADK HÖK tag támogató aláírásával érvényesen ellátott jelölőlapot a helyi választási bizottság felé lead – kivéve az ADK Kollégiumi Küldöttgyűlési szavazati joggal rendelkező tagjait, illetve az aktuálisan szintképviselői tisztségért induló ADK HÖK tagokat – illetve a Választási Bizottság felé legkésőbb a választás kezdetét megelőző 96. óráig egy programot lead. A program kötelező tartalmi elemét képezik a jelöltek tervei és elképzelései, megválasztásuk esetére.
A szavazáskor minden választó egy szavazólapot kap, amin az adott kollégiumi tisztségért indulókra van lehetősége szavazni. A szavazási jogosultságot, és hogy egy választó vett-e már fel szavazólapot a Helyi Választási Bizottság jelenlévő tagjai ellenőrzik az adott kollégium lakóinak nyilvántartása alapján. A kitöltött szavazólapokat az erre a célra rendszeresített, lezárt és lepecsételt urnába kell a szavazóknak bedobniuk.

 

Jelöltek

Szijj Réka

Szijj Réka elnöki program
További információ és kérdés esetén keressétek a Választási Bizottságot:

Kelemen Kamilla, Választási Bizottság elnöke

Horvát Miklós, Választási Bizottság alelnöke

 

valasztas@kolhok.elte.hu

Eredmények – 2017 Őszi Választások PÁK

 

2017. november 6-8 között lezajlottak a rendes őszi kollégiumi választások, ahol megválasztásra került az

ELTE Pável Ágoston Kollégiumi Hallgatói Részegység
Diákbizottsága és a Szintképviselők.

A Diákbizottság megválasztása
A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205-217. § szerint definiált urnás választási mód szerint zajlott.
A két kollégiumban a 463 hallgatóból 204 szavazott.

Diákbizottság Elnök- és Alelnök választás: 189 szavazat érkezett be

Hajmási Bálint(elnök) / Földes András (alelnök)
További DB tagok:
Andalics Petra —>99 szavazat
Juhász Máté——>104 szavazat
Mátyás Fanni—->102 szavazat
Rakos Petra—–>65 szavazat
Sáray Petra—->132 szavazat

A Küldöttgyűlési tagok megválasztása:

Albert Krisztián: 119 szavazat
Berecz Bálint: 82 szavazat
Hegyi Gergely: 81 Szavazat
Jancsekity Judit: 97 szavazat
Korcsmáros Barna: 82 szavazat
Mesics Dániel: 81 szavazat
Molnár Mátyás: 86 szavazat
Nagy Norbert: 82 szavazat
Oláh Levente: 91 szavazat
Péntek Axel: 78 szavazat
Rédecsi Bence: 103 szavazat
Szabó Péter: 79 szavazat
Szerecz Dávid: 66 szavazat
Takács Márk:  91 Szavazat
Tóth Kristóf: 79 szavazat
Érvénytelen: 13 szavazat

Eredmények – 2017 Őszi Választások HGJ

2017.október 17-19, valamint október 26. között lezajlottak a rendes őszi kollégiumi választások, ahol megválasztásra került az

ELTE Hotel Griff Junior Kollégiumi Hallgatói Részegység
Diákbizottsága és a szintképviselők.

 

A Diákbizottság megválasztása
A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205-217. § szerint definiált urnás választási mód szerint zajlott.
Az urnás szavazás folyamán 182 fő élt szavazati jogával, ez a kollégisták 29%-a – tehát a szavazást a Választási Bizottság érvényesnek nyilvánította.

Diákbizottság Elnök- és Alelnök választás: 182 szavazat érkezett be (igen: 173 db, nem: 1 db, érvénytelen: 8 db)

Lukács Richárd (elnök), Bartus Dániel (alelnök)

További DB tagok:
Bederna Sára Kata, Czinkus Renáta, Dojcsák Emese, Hombolygó Péter, Mikusi Enikő, Osváth Magdolna

Lukács Richárd és Bartus Dániel 173 pozitív és érvényes szavazattal megkapták az elnöki és alelnöki posztot. A fenti jelöltek mind megválasztásra kerültek a Diákbizottságba.

 

A szintképviselők megválasztása

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 218-226. § szerint definiált ülésen, titkos szavazással történő választási mód szerint, a kollégium választási körzeti tisztújító ülésein zajlott le.

A0 lakószint
Szintképviselő jelölt: Pethes Kálmán
A titkos szavazás során beérkezett összes szavazat száma: 27 (40%)
Ebből érvénytelen: 0
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet támogatta: 26 (összes szavazó 96%-a)
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet nem támogatta: 1

A1 lakószint
Szintképviselő jelölt: Böröndi Dávid
A titkos szavazás során beérkezett összes szavazat száma: 32 (43%)
Ebből érvénytelen: 1
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet támogatta: 31 (az összes szavazó 97%-a)
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet nem támogatta: 0

A2 lakószint

Szintképviselő jelölt: Sallay Kíra
A titkos szavazás során beérkezett összes szavazat száma: 22 (31%)
Ebből érvénytelen: 3
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet támogatta: 19 (az összes szavazó 86%-a)
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet nem támogatta: 0

A3 lakószint

Szintképviselő jelölt: Tárai Dóra
A titkos szavazás során beérkezett összes szavazat száma: 21 (30%)
Ebből érvénytelen: 1
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet támogatta: 20 (az összes szavazó 95%-a)
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet nem támogatta: 0

A4 lakószint

Szintképviselő jelölt: Szferle Tamás Áron
A titkos szavazás során beérkezett összes szavazat száma: 34 (46%)
Ebből érvénytelen: 2
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet támogatta: 30 (az összes szavazó 88%-a)
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet nem támogatta: 2

B1 lakószint

Szintképviselő jelölt: Bencsik László
A titkos szavazás során beérkezett összes szavazat száma: 20 (32%)
Ebből érvénytelen: 0
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet támogatta: 20 (az összes szavazó 100%-a)
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet nem támogatta: 0

B2 lakószint

Szintképviselő jelölt: Varga Olivér
A titkos szavazás során beérkezett összes szavazat száma: 19 (27%)
Ebből érvénytelen: 1
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet támogatta: 18 (az összes szavazó 95%-a)
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet nem támogatta: 0

B3 lakószint

Szintképviselő jelölt: Dobrovicz Boglárka
A titkos szavazás során beérkezett összes szavazat száma: 21 (31%)
Ebből érvénytelen: 1
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet támogatta: 19 (az összes szavazó 90%-a)
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet nem támogatta: 1

B4 lakószint

Szintképviselő jelölt: Tuza Benedek
A titkos szavazás során beérkezett összes szavazat száma: 19 (28%)
Ebből érvénytelen: 0
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet támogatta: 19 (az összes szavazó 100%-a)
Az érvényes szavazatok közül a jelöltet nem támogatta: 0

Pethes Kálmán, Böröndi Dávid,Sallay Kíra, Tárai Dóra, Szferle Tamás Áron, Bencsik László, Varga Olivér, Dobrovicz Boglárka és Tuza Benedek  szintképviselőnek lettek megválasztva.

Eredmények – 2017. Őszi Választások KCSSK

2017.október 24-26. között lezajlottak a rendes őszi kollégiumi választások, ahol megválasztásra került az

ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumi Hallgatói Részegység
Diákbizottságának elnöke és alelnöke, a Hallgatói Részegységek Diákbizottsága, valamint a Küldöttgyűlés tagjai.

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205-217 § szerint definiált urnás választási mód szerint zajlott.

Az urnás választás során minden választási körzetben, s ezáltal a kollégium összességét tekintve is az arra jogosultak több, mint 25 % adta le szavazatát, így a szavazást a Választási Bizottság minden részegységnél, a küldöttgyűlés tagjainál, valamint a Diákbizottsági elnökének és alelnökének megválasztásánál is érvényesnek nyilvánítja.
A karonkénti bontásban láthatjátok az összes jelentkezőt, illetve, hogy mennyi érvényes, pozitív szavazatot kaptak, majd ez alapján dőlten szedve azt, hogy kik kapták meg az adott tisztségeket.

KCSSK-Diákbizottsági elnök és alelnök (1069/343 ~31% )
Kiss Zsombor és Vitovszki Marcell 311 db igen, 17 db nem és 15 db érvénytelen szavazat

A KCSSK Diákbizottságának új elnöke és alelnöke Kis Zsombor és Vitovszki Marcell.

 

KCSSK – ÁJK (68/22  ~32%)

Főmegbízott Diákbizottsági tag: Szabó Kornél László 21 db igen

Főmegbízott helyettes Diákbizottsági tag: Góth Mária 20 db igen

Diákbizottsági póttagok:
Krasz Péter 14 db igen
Savu Ágnes 15 db igen
Vass Imola 19 db igen
Vignoni Giulia 14 db igen

Küldöttgyűlési tagok:           Góth Mária 18 db igen
Krasz Péter 14 db igen
Mintler Kira 16 db igen
Sági Enikő 15 db igen
Savu Ágnes 15 db igen
Szabó Kornél László 17 db igen
Vass Imola 16 db igen
Vignoni Giulia 13 db igen

A leadott szavazatok alapján a KCSSK ÁJK Hallgatói Részegység Diákbizottságának új  Főmegbízott Diákbizottsági tagja Szabó Kornél László, helyettese Góth Mária. A Póttagok sorrendje a következő: Vass Imola, Savu Ágnes, Krasz Péter, Vignoni Guilia. A KCSSK ÁJK Küldöttgyűlésének tagjai a leadott szavazatok alapján: Góth Mária, Krasz Péter, Mintler Kira, Sági Enikő, Savu Ágnes, Szabó Kornél László, Vass Imola, Vignoni Giulia.

 

KCSSK – BTK (275/95 ~ 34%)
91 db érvényes, 4 db érvénytelen szavazat

Főmegbízott Diákbizottsági tag: Gáva Szabina 75 db igen

Főmegbízott helyettes Diákbizottsági tag: Szilágyi Márk György 76 db igen

Diákbizottsági tag: Sándor Katalin 74 db igen

Diákbizottsági póttagok:
Bíró Marcell 44 db igen
Forgács Orsolya 50 db igen
Garancsi Fanni 50 db igen
Nagy Viktor 54 db igen
Pelczer Dániel 43 db igen
Pintér Petra 42 db igen

Küldöttgyűlési tagok:           Bíró Marcell 54 db igen
Farkas Bettina 43 db igen
Forgács Orsolya 47 db igen
Garancsi Fanni 48 db igen
Gáva Szabina 48 db igen
Lakihegyi Viktória 38 db igen
Nagy Viktor 60 db igen
Pelczer Dániel 45 db igen
Pintér Petra 48 db igen
Sándor Katalin 53 db igen
Szatmári Szabina 41 db igen
Szilágyi Márk György 50 db igen

 

A leadott szavazatok alapján a KCSSK BTK Hallgatói Részegység Diákbizottságának új Főmegbízott Diákbizottsági tagja Gáva Szabina, helyettese Szilágyi Márk György. Diákbizottsági tag Sándor Katalin. A Póttagok sorrendje a következő: Nagy Viktor, Forgács Orsolya, Garancsi Fanni, Bíró Marcell, Pelczer Dániel. A KCSSK BTK Küldöttgyűlésének tagjai a leadott szavazatok alapján: Bíró Marcell, Farkas Bettina, Forgács Orsolya, Garancsi Fanni, Gáva Szabina, Lakihegyi Viktória, Nagy Viktor, Pelczer Dániel, Pintér Petra, Sándor Katalin, Szatmári Szabina, Szilágyi Márk György.

KCSSK-TTK- TÓK (349/88 ~25%)
83 db érvényes, 5 db érvénytelen

Főmegbízott Diákbizottsági tag: Szűr Gábor 63 db igen

Főmegbízott helyettes Diákbizottsági tag: Sarkadi Vivien 72 db igen

Diákbizottsági tagok:
Sebők Attila 43 db igen
Szaszala Eszter 57 db igen

Diákbizottsági póttagok:
Balogh Fruzsina Tímea 49 db igen
Basa Bettina 45 db igen
Mentes Alexa 47 db igen
Varga Linda 43 db igen

Küldöttgyűlési tagok:
Balogh Fruzsina Tímea 38 db igen
Basa Bettina 35 db igen
Benkő Péter 33 db igen
Bibók Benjámin 37 db igen
Bugár Dávid  29 db igen
Gergely Gréta  25 db igen
Kelemen Ádám András 33 db igen
Mentes Alexa  37 db igen
Mihályi Péter 29 db igen
Nagy-Herczeg Domonkos 29 db igen
Sarkadi Vivien 43 db igen
Sebők Attila 36 db igen
Szaszala Eszter 41 db igen
Szűr Gábor 48 db igen
Udvardy Dániel 34 db igen
Varga Linda 37 db igen

 

A leadott szavazatok alapján a KCSSK TTK-TÓK Hallgatói Részegység Diákbizottságának Főmegbízott Diákbizottsági tagja Szűr Gábor, helyettese Sarkadi Vivien. Diákbizottsági tag Szaszala Eszter és Sebők Attila. A Póttagok sorrendje a következő: Balogh Fruzsina Tímea, Mentes Alexa, Basa Bettina, Varga Linda. A KCSSK TTK-TÓK Küldöttgyűlésének tagjai a leadott szavazatok alapján: Szűr Gábor, Sarkadi Vivien, Balogh Fruzsina Tímea, Basa Bettina, Benkő Péter, Bibók Benjámin, Bugár Dávid, Gergely Gréta, Kelemen Ádám András, Mentes Alexa, Mihályi Péter, Nagy –Herczeg Domonkos, Sebők Attila, Szaszala Eszter, Szűr Gábor, Udvary Dániel, Varga Linda.

 

KCSSK-BGGYK- IK (248/102 ~41%)

Főmegbízott Diákbizottsági tag: Szilágyi Márton 91 db igen

Főmegbízott helyettes Diákbizottsági tag: Prorok Ernest 64 db igen

Diákbizottsági tag:
Csépán Attila Balázs 53 db igen
Harsányi Ádám 21 db igen
Keresztes Dániel 19 db igen

Diákbizottsági póttagok:
Szabó Barna 42 db igen
Szilágyi Zsófia 43 db igen
Varga Csaba 36 db igen
Csépán Attila Balázs 55 db igen
Harsányi Ádám 24 db igen
Keresztes Dániel 27 db igen

Küldöttgyűlési tagok:
Ádámszki Marcell 60 db igen
Csépán Attila Balázs 65 db igen
Harsányi Ádám 46 db igen
Káposzta Gergő 55 db igen
Keresztes Dániel 47 db igen
Magyar Ádám 49 db igen
Prorok Ernest 45 db igen
Szabó Antal Balázs 48 db igen
Szabó Barna 59 db igen
Szilágyi Márton 67 db igen
Szilágyi Zsófia 63 db igen
Varga Csaba 48 db igen
Bíró Zoltán 43 db igen

A leadott szavazatok alapján a KCSSK IK-BGGYK Hallgatói Részegység Diákbizottságának új Főmegbízott Diákbizottsági tagja Szilágyi Márton, helyettese Prorok Ernest. Diákbizottsági tag Csépán Attila Balázs. A Póttagok sorrendje a következő: Szilágyi Zsófia, Szabó Barna, Varga Csaba. A KCSSK IK-BGGYK Küldöttgyűlésének tagjai a leadott szavazatok alapján: Keresztes Dániel, Varga Csaba, Szilágyi Márton, Csépán Attila Balázs, Ádámszki Marcell, Harsányi Ádám, Káposzta Gergő, Magyar Ádám, Prorok Ernest, Szabó Antal Balázs, Szabó Barna, Szilágyi Zsófia, Varga Csaba.

 

                                                                                                  KCSSK-PPK- TáTK (125/48 ~38%)

Főmegbízott Diákbizottsági tag: Bata Orsolya 43 db igen

Főmegbízott helyettes Diákbizottsági tag:
Oláh Andrea 23 db igen
Kántor-Újvári Erik 18 db igen

Diákbizottsági tag: 
Árva Zsófia 27 db igen
Kántor-Újvári Erik 15 db igen

Diákbizottsági póttagok:
Fehér Luca 25 db igen
Kis Hunor 18 db igen
Májer Alexandra 25 db igen
Árva Zsófia 31 db igen

Küldöttgyűlési tagok:
Árva Zsófia 34 db igen
Bata Orsolya 33 db igen
Fehér Luca 31 db igen
Kis Hunor 27 db igen
Májer Alexandra 30 db igen
Molnár Viktória 26 db igen
Nagy Trisztán 26 db igen
Oláh Andrea 31 db igen
Papp Friderika 25 db igen
Papp Zsanett Gréta 26 db igen
Szabó Zsanett 26 db igen
Várhidi Eszter 28 db igen

A leadott szavazatok alapján a KCSSK PPK-TÁTK Hallgatói Részegység Diákbizottságának új Főmegbízott Diákbizottsági tagja Bata Orsolya, helyettese Oláh Andrea. Diákbizottsági tag Árva Zsófia. A Póttagok sorrendje a következő: Fehér Luca, Májer Alexandra, Kis Hunor. A KCSSK PPK-TÁTK Küldöttgyűlésének tagjai a leadott szavazatok alapján: Árva Zsófia, Bata Orsolya, Fehér Luca, Kis Hunor , Májer Alexandra ,Molnár Viktória ,Nagy Trisztán , Oláh Andrea ,Papp Friderika ,Papp Zsanett Gréta , Szabó Zsanett , Várhidi Eszter.

EREDMÉNYEK – 2017 ŐSZI VÁLASZTÁSOK DUK

2017.október 24. 19.30 órai kezdettel lezajlott a tisztújító Kollégiumi Közgyűlés, ahol megválasztásra kerültek az ELTE Damjanich utcai Kollégiumi Hallgatói Részegység Diákbizottsági elnöke és alelnöke.

 

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 218 – 226. § szerint definiált ülésen, titkos szavazással történő választási mód szerint zajlott.

A Közgyűlésen 47 fő gyakorolta választási jogát, mely a kollégisták 33%-át jelenti, így a szavazást a Választási Bizottság érvényesnek nyilvánította.


40 db érvényes szavazat érkezett, illetve 7 db érvénytelen.

Diákbizottsági elnök:
Schaffer Rebeka
: 38 db igen, 2 db nem

Diákbizottsági alelnök:
Zsámboki Enikő
: 38 db igen, 2 db nem

 

(Összesített) Időpontok és helyszínek

Választások- SZAVAZZ TE IS!!!
 
Az ELTE alábbi kollégiumaiban: KCSSK, PÁK rendes, őszi választásokat tartanak.
 
 
Tudni akarod, hol és mikor szavazhatsz?
 
📙KCSSK:
okt.24.(kedd): 16.00-22.00
okt.25.(szerda): 16.00-22.00
okt. 26.(csütörtök): 16.00-23.00
 
Helyszín: ELTE Kőrösi Csoma Sándor Tagkollégium B-C Porta.
 
 
📒 PÁK:
Jelöltállítási időszak
2017.10.24. /kedd/ 00.00 – 2017.10.26. /csütörtök/ 24:00
A választás pontos időpontjai:
2017.11.06. 19.00-22.00
2017.11.07. 19.00-22.00
2017.11.08. 19.00-22.00
 
Helyszín: ELTE Pável Ágoston Kollégium II., 9700 Szombathely, Ady tér 3/A 014-es szoba.

2017.Választások- PÁK

Ezúton tájékoztatjuk az ELTE Pável Ágoston Kollégium lakóit, hogy a kollégiumi választásokra 2017.11.6-8. között kerül sor.

 

Helyszín: ELTE Pável Ágoston Kollégium II., 9700 Szombathely, Ady tér 3/A 014-es szoba.

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 198. – 206. § szerint definiált urnás választási mód szerint zajlik.

 

Jelöltállítási időszak

2017.10.24. /kedd/ 00.00 – 2017.10.26. /csütörtök/ 24:00

 

A választás pontos időpontja

2017.11.06. 19.00-22.00

2017.11.07. 19.00-22.00

2017.11.08. 19.00-22.00

 

A Helyi Választási Bizottság tagjai

Cservég Ádám

Dús Dávid

Sári Dávid

 

A helyi Diákbizottság megválasztása

A választás két részből tevődik össze. Egyrészt 2 fős listákra lehet szavazni, melyek egy diákbizottsági elnökjelöltből és egy diákbizottsági alelnökjelöltből állnak. A PÁK DB elnökének és alelnökének bármely PÁK HÖK tag indulhat, minden PÁK HÖK tag választható, aki a jelölési időszakban 15 PÁK HÖK tag támogató aláírásával érvényesen ellátott jelölőlapot a helyi választási bizottság felé lead – kivéve a PÁK Kollégiumi Küldöttgyűlési szavazati joggal rendelkező tagjait, – illetve a Választási Bizottság felé legkésőbb a választás kezdetét megelőző 96. óráig egy programot lead. (valasztas@kolhok.elte.hu )

A program kötelező tartalmi elemét képezik a jelöltek tervei és elképzelései, megválasztásuk esetére. A programot a Választási Bizottság köteles az adott kollégiumi hallgatói részegység minden polgára számára írásban, igazolhatóan eljuttatni a választás megkezdését megelőző 72. óráig (2017. november 4. 19:00). A győztes lista tagjai nyerik el a diákbizottsági elnöki illetve diákbizottsági alelnöki mandátumokat.

Másrészt megválasztásra kerülnek a tagok a Diákbizottság fennmaradó legalább 5, legfeljebb 7 helyére, mely pozíciókra a jelöltek egyénenként választhatóak. A fennmaradó helyek száma szerint legtöbb érvényes szavazatot kapó jelöltek nyerik el a diákbizottsági tagsági tisztségeket. Egy személy részt vehet mind a két választáson. Azon személy, aki a két fős listák választása során mandátumot szerzett, az egyéni jelöltek sorából kizárásra kerül. A PÁK DB tagjának bármely PÁK HÖK tag indulhat, minden PÁK HÖK tag választható, aki a jelölési időszakban 15 PÁK HÖK tag támogató aláírásával érvényesen ellátott jelölőlapot a helyi választási bizottság felé lead – kivéve az PÁK Kollégiumi Küldöttgyűlési szavazati joggal rendelkező tagjait. 295. § (1) A PÁK DB létszáma legalább 7, legfeljebb 9 fő, amelyből pontos létszámtól függetlenül, legalább 4 fő a Pável Ágoston Kollégium II., 9700 Szombathely, Ady tér 3/A telephely lakója, legalább 3 fő a Pável Ágoston Kollégium I., 9700 Szombathely, Magyar u. 1. telephely lakója.

 

A Küldöttgyűlési tagok megválasztása

A Pável Ágoston Kollégiumi Hallgatói Részegység legfőbb döntéshozó szerve a PÁK HÖK Kollégiumi Küldöttgyűlése. A PÁK HÖK Kollégiumi Küldöttgyűlésének legalább 10, legfeljebb 20 szavazati joggal rendelkező tagja van. A PÁK HÖK Kollégiumi Küldöttgyűlése tagjának bármely PÁK HÖK tag választható. A jelöltség feltétele a jelölési időszak lezárultáig tizenöt PÁK HÖK tag támogató aláírásával érvényesen ellátott jelölőlap leadása a Helyi Választási Bizottság felé.

 

Budapest, 2017. október 20.

PÁK Elnök jelölőlap

PÁK Diákbizottsági tag jelölőlap

PÁK Szintképviselő jelölőlap