Küldöttgyűlés

2016. szeptember 20-án került sor a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat első, őszi félévi Küldöttgyűlésére a Nándorfejérvári úti Kollégiumban.

Az ülés 9 mandátummal rendelkező fővel határozatképes volt.

Az első napirendi pontban a KolHÖK Elnöksége, a második pontban az Ellenőrző Bizottság számolt be a hatályba lépése óta végzett tevékenységéről.

Ezután következett az alelnökválasztás. Csermák Attila lemondása után a Küldöttgyűlés Erdélyi Hanga Évát egyhangúlag megválasztotta a KolHÖK alelnökének. Az ülésen megválasztásra került továbbá Daám Alexandra, mint a KolHÖK EHÖK Küldöttgyűlésbeli delegáltja.

A KolHÖK Ellenőrző Bizottságába ezúttal a Kerekes Kollégium és a Kőrösi Csoma Sándor Kollégium delegálhatott tagokat. Előbbi Pap Pétert, utóbbi Skriba Orsolyát delegálta; a Küldöttgyűlés pedig Polereczki Fannit választotta az Ellenőrző Bizottság harmadik tagjának.

Az ötödik napirendi pontban elfogadásra került a Hotel Griff Junior bérelt kollégium választási rendszere, a hatodik pontban pedig a KolHÖK költségvetése.

A Küldöttgyűlésen a résztvevők megosztották egymással az elsőéves kollégiumi felvételivel és a beköltöztetéssel kapcsolatos tapasztalataikat.

Az utolsó napirendi pontban Erdélyi Hanga és Adonics Adrienn búcsúzott el  a jelenlévőktől és köszönte meg a közös munkát, ugyanis diákbizottsági elnökként utoljára vettek részt a Küldöttgyűlésen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük