Eredmények – 2017 Őszi Választások NFK

2017. október 19. 21:00 órai kezdettel lezajlott a tisztújító Kollégiumi Közgyűlés, ahol megválasztásra kerültek az

ELTE Nándorfejérvári úti Kollégiumi Hallgatói Részegység
Diákbizottsági elnöke, valamint a Diákbizottság tagjai.

 

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 218 – 226. § szerint definiált ülésen, titkos szavazással történő választási mód szerint zajlott.

A közgyűlésen 44 fő vett részt, ebből két ember kivételével mindenki érvényes szavazati joggal – így a Választási Bizottság a szavazást érvényesnek nyilvánítja.

Diáknizottsági Elnök:

  • Gaál Bence 37 szavazattal, 5 tartózkodássalDiákbizottsági Tagok:
  • Daróczi Dávid Imre 28 szavazattal
  • Fosztó Sára Laura 19 szavazattal
  • Kasnyik Adrienn Szilvia 27 szavazattal
  • Gordos Árpád Mihály 26 szavazattal
  • Papp Tamás Ernő 24 szavazattal
  • Poór Katalin Anett 26 szavazattal

Eredmények- 2017. Őszi Választások VUK

2017. október 17-19. között lezajlottak a rendes őszi kollégiumi választások, ahol megválasztásra kerültek az

ELTE Vezér úti Kollégiumi Hallgatói Részegység
Diákbizottsági elnöke, alelnöke, tagjai valamint az 5. szint képviselője.

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205-217. § szerint definiált urnás választási mód szerint zajlott.
Az urnás szavazás folyamán 91 fő gyakorolta szavazati jogát – ez a kollégisták 29%-a, tehát a szavazást a Választási Bizottság érvényesnek nyilvánította.

Diákbizottsági Elnök- és Alelnök választás: 91 szavazat érkezett be.

Petró Marcell és Szarvas Katalin:  Igen: 83 db

Nem: 0 db

Érvénytelen: 7 db

Petró Marcell és Szarvas Katalin 83 pozitív, érvényes szavazattal megkapta az elnöki és alelnöki posztot.

Diákbizottsági tag választás: 91 szavazat érkezett be, ebből 7 érvénytelen.

Filiczki Sára: 78 db

Pásztor Csaba: 81 db

Komár Kinga: 81 db

Milbacher Dániel: 81 db

Takács Tamara: 81 db

Petró Marcell: 81 db

A felsorolt jelöltek mind megválasztásra kerültek a Diákbizottságba.

Szintképviselőválasztás 5. szint: 17 szavazat érkezett be, ebből 17 érvényes.

Ruzsics Bianka: 17 db

Ruzsics Biankát 17 pozitív, érvényes szavazattal szintképviselővé választották.

Eredmények- 2017. Őszi Választások KUK

2017. október 17-19. között lezajlottak a rendes őszi kollégiumi választások, ahol megválasztásra kerültek az ELTE Kerekes Kollégiumi Hallgatói Részegység
Diákbizottsági elnöke, alelnöke, valamint a Küldöttgyűlés tagjai.

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205-217. § szerint definiált urnás választási mód szerint zajlott.
Az urnás szavazás folyamán 145 fő gyakorolta szavazati jogát- ez a kollégisták 34%-a, tehát a szavazást a Választási Bizottság érvényesnek nyilvánította.

Diákbizottsági Elnök- és Alelnök választás: 144 szavazat érkezett be.

Jakó Róbert és Kósa Alexandra: Igen: 136 db
Nem: 2 db
Érvénytelen: 6 db

Jakó Róbert és Kósa Alexandra 136 pozitív és érvényes szavazattal megkapta az elnöki és alelnöki posztot.

Küldöttgyűlési tag választás: 145 szavazat érkezett be, ebből 5 érvénytelen.

Bogdány Máté: 108 db
Csutor Orsolya: 97 db
Dévai Csaba: 96 db
Dobó Márk: 104 db
Fábián Zsófia: 97 db
Fasková Veronika: 92 db
Galovicz Kitti: 90 db
Horváth-Jeszenszky Renáta: 104 db
Jakó Róbert: 125 db
Koncz Gergely: 110 db
Kósa Alexandra: 119 db
Lakatos Evelin Kitti: 100 db
Nagy Dániel: 98 db
Pál Adrienn: 97 db
Pintér Zsófia: 97 db
Szabó Csenge: 105 db
Szabó Szabolcs: 96 db
Szoó Dóra Rebeka: 102 db
Vaszilandó János: 106 db

A fenti jelöltek mind megválasztásra kerültek a Küldöttgyűlésbe.

Eredmények – 2017. őszi Választások- ADK

2017. október 17-19. között lezajlottak a rendes őszi kollégiumi választások, ahol megválasztásra kerültek az

ELTE Ajtósi Dürer sori Kollégiumi Hallgatói Részegység
Diákbizottsági elnöke, alelnöke valamint a 2-7. és a 9. szintek szintképviselői.

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205 – 217. § szerint definiált, urnás választási mód szerint zajlott.
A kijelölt időpontban 132 fő gyakorolta szavazati jogát -ez a kollégisták 50%-a – tehát a szavazást a Választási Bizottság érvényesnek nyilvánította.

Diákbizottsági Elnök- és Alelnök választás: 132 szavazat érkezett be.

Kis Marcell és Fehér András: Igen: 124 db
Nem: 1 db
Érvénytelen: 7 db

Kis Marcell és Fehér András 124 pozitív és érvényes szavazattal megkapták az elnöki és alelnöki posztot.

Szintképviselő választás 2. szint: 17 szavazat érkezett be, ebből 17 érvényes.

Ébner Anna: 17 db
Ébner Zsuzsa: 17 db

Szintképviselő választás 3. szint: 16 szavazat érkezett be, ebből 16 érvényes.

Lakatos Fruzsina: 16 db
Jelenik Dorka: 16 db

Szintképviselő választás 4. szint: 14 szavazat érkezett be, ebből 14 érvényes.

Deák Vince: 14 db
Uhrin Balázs: 14 db

Szintképviselő választás 5. szint: 19 szavazat érkezett be, ebből 18 érvényes.

Seres Zoltán: 17 db
Perjési Ákos: 18 db

Szintképviselő választás 6. szint: 17 szavazat érkezett be, ebből 17 érvényes.

Kun Fanni: 17 db
Kelemen Áron: 16 db

Szintképviselő választás 7. szint: 14 szavazat érkezett be, ebből 14 érvényes.

Oláh Eszter: 14 db
Eibel András: 13 db

Szintképviselő választás 9. szint: 17 szavazat érkezett be, ebből 16 érvényes.

Czáboczky Szabolcs: 16 db
Ferenczi Roland: 16 db

A fenti jelöltek mind megválasztásra kerültek szintképviselőként.

HGJ: Módosított időpont

Ezúton tájékoztatjuk az ELTE Hotel Griff Junior Kollégiumi Hallgatói Részegység lakóit, hogy a rendes 2017. évi őszi kollégiumi választások időpontja módosult.

Helyszín: ELTE Hotel Griff Junior Kollégium, 1115 Budapest, Bartók Béla út 152.

 

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205.-217. § (urnás választási mód) és a 218.-226. § (kollégiumi választási kerületi tisztújító ülés) alapján fog zajlódni.

 

Jelöltállítási időszak:

2017.10.11. /szerda/ 00:00 – 2017.10.13. /péntek/ 24:00

 

A választás pontos időpontjai:

okt.17.(kedd): 19.00-22.00

okt.18.(szerda): 19.00-22.00

okt.19.(csütörtök): 17.00-20.00

okt. 26. (csütörtök): 18.00 kezdés

 

A választás menete

A HGJ DB tagjainak választásakor minden HGJ HÖK tagnak egy, át nem ruházható szavazata van, a választás a jelen Alapszabály 205 – 217. § szerint definiált urnás vagy elektronikus választási mód szerint zajlik. A szavazás alkalmával legalább 7, legfeljebb 10 fős listák támogathatóak. A legtöbb szavazatot nyert lista tagjai nyernek diákbizottsági mandátumot. Az egyes listák esetében a választást megelőzően az elnöki programban meg kell jelölni, a lista győzelme esetén a lista mely tagja töltené be a diákbizottsági elnöki és diákbizottsági alelnöki pozíciókat. A Diákbizottság többi tagjának feladatkörére a Diákbizottsági Elnök tehet javaslatot a Diákbizottság alakuló ülésén. Az egyes feladatkörökről és azok betöltéséről a Diákbizottság egyszerű többséggel szavaz. Amennyiben a diákbizottság egy jelöltet nem fogad el, az elnök az adott feladatkörre új jelöltet állíthat.

 

Szintképviselői választás

 

  • (1) A Hotel Griff Junior Kollégiumi Hallgatói Részegység szintképviselőinek száma megegyezik a HGJ HÖK választási körzeteinek számával, a HGJ HÖK tagok által lakott lakószintek választási körzetei által megválasztott szintenkénti egy fő. (2) Minden választási körzet esetében a legtöbb érvényes szavazatot kapott induló nyer szintképviselői tisztséget. (3) A szintképviselők tisztségüknél fogva tagjai a Kollégiumi Küldöttgyűlésnek. (4) Szintképviselőnek minden HGJ HÖK tag választható, aki a jelölési időszakban a saját választókörzetében lakó harminc HGJ HÖK tag támogató aláírásával érvényesen ellátott jelölőlapot a Választási Bizottság felé lead, kivéve a HGJ DB tagjait, vagy akik az aktuális választási időszakban HGJ DB mandátumért indulnak.
    251. § A HGJ HÖK Szintképviselőinek választásakor minden HGJ HÖK tagnak a saját választási körzetében egy, át nem ruházható szavazata van. A választás a jelen Alapszabály 218 – 226. § szerint definiált ülésen, titkos szavazással zajlik a HGJ HÖK egyes választási körzeteinek Kollégiumi választási körzeti tisztújító ülésén.

 

További információ és kérdés esetén keressétek a Választási Bizottságot:

 

Kelemen Kamilla, Választási Bizottság elnöke

Horvát Miklós, Választási Bizottság alelnöke

valasztas@kolhok.elte.hu

(Összesített) Időpontok és helyszínek

Választások- SZAVAZZ TE IS!!!

 
Jövő héten (okt. 16-) az ELTE alábbi kollégiumaiban: ADK,KUK,HGJ,NFK,VUK rendes, őszi választásokat tartanak.
 
Az elnökjelöltek programjai már elérhetőek a KolHÖK weboldalán.
 
Tudni akarod, hol és mikor szavazhatsz?
 
📙ADK:
2017.okt.17: 19.00-22.00
2017.okt.18: 19.00-22.00
2017.okt.19: 18.00-21.00
Helyszín: ELTE Ajtósi Dürer sori Tagkollégium, 1146, Budapest, Ajtósi Dürer sor 23, Porta
 
📘HGJ:
2017.okt.17: 19.00-22.00
2017.okt.18: 19.00-22.00
2017.okt.19: 17.00-20.00
Helyszín: ELTE Hotel Griff Junior Kollégium, 1115 Budapest, Bartók Béla út 152.
 
📒KUK:
2017.okt.17: 19.00-22.00
2017.okt.18: 18.00-21.00
2017.okt.19: 17.00-20.00
Helyszín: ELTE Kerekes Tagkollégium, 1135, Budapest, Kerekes utca 12-20, Aula
 
📕NFK:
2017.okt. 19: 21.00
Helyszín: ELTE Nándorfejérvári úti Kollégium, 104-es terem
 
📗VUK:
2017.okt.17: 19.00-23.00
2017.okt.18: 19.00-23.00
2017.okt.19: 18.00-20.00
Helyszín: ELTE Vezér úti Tagkollégium, 1141, Budapest, Vezér utca 112, Porta
 
Mert neked sem mindegy, hogy ki képviseli az érdekeidet, ugye?!

2017. Választás- NFK

Ezúton tájékoztatjuk az ELTE Nándorfejérvári úti Tagkollégium lakóit, hogy a 2017. október 19. 21:00 órakor kezdődő Kollégiumi Közgyűlésen kerül sor a rendes 2017 évi őszi kollégiumi választásra.

 

Helyszín: ELTE Nándorfejérvári úti Kollégium, 104-es terem

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 218-226. § szerint definiált ülésen, titkos szavazással történő választási mód szerint, a tisztújító Kollégiumi Közgyűlésen fog lezajlani.

 

A választás menete

Az NFK DB tagjainak választása az Alapszabály 218 – 226. § szerint definiált ülésen, titkos szavazással történő választási mód szerint, a tisztújító Kollégiumi Közgyűlésen zajlik. A tisztújító Kollégiumi Közgyűlésen két szavazás zajlik. Először megválasztásra kerül a Diákbizottsági Elnök, majd a Diákbizottság fennmaradó 6 helyére a tagok egyénenként jelölhetőek. Amennyiben a tisztújító Kollégiumi Közgyűlésen nincs jelen a szavazati joggal rendelkező tagok több, mint 25%-a, az ülésen érvényesen jelölt hallgatókra a jelen Alapszabály 205 – 217. § meghatározott, urnás vagy elektronikus választási mód szerint lehet szavazni

További információ és kérdés esetén keressétek a Választási Bizottságot:

Kelemen Kamilla, Választási Bizottság elnöke

Horvát Miklós, Választási Bizottság alelnöke

valasztas@kolhok.elte.hu 

2017. Választás- VUK

 Ezúton tájékoztatjuk az ELTE Vezér úti Tagkollégium lakóit, hogy a hogy a rendes 2017. évi őszi kollégiumi választásokra 2017.10.17-19. között kerül sor.

 

Helyszín: ELTE Vezér úti Tagkollégium, 1141, Budapest, Vezér utca 112, Porta

 

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205.-217. § szerint definiált urnás választási mód szerint zajlik.

Jelöltállítási időszak

2017.10.11. /szerda/ 00:00 – 2017.10.13. /péntek/ 24:00

 

A választás pontos időpontjai:

okt.17.(kedd): 19.00-23.00
okt. 18.(szerda): 19.00-23.00
okt. 19.(csütörtök): 18.00-20.00

 

Jelölések érvényessége:

9 szintképviselő (1/szint) –> 5 aláírás emberenként az érvényességhez!
DB elnök+alelnök: 20 darab aláírás kell az érvényességhez!
DB tagok: 20 darab aláírás emberenként az érvényességhez!

A helyi Diákbizottság megválasztása

Az urnás választás során két szavazás zajlik. Egyrészt megválasztásra kerül a Diákbizottsági Elnök és a Diákbizottsági Alelnök. Ezen pozíciókra két fős listák választhatóak, amelyek esetében előre meg kell jelölni, a lista tagjai közül, a lista győzelme esetén ki tölti be az elnöki, és ki az alelnöki tisztséget. VUK DB elnökének és alelnökének bármely VUK HÖK tag indulhat, minden VUK HÖK tag választható, aki a jelöltállítási időszakban húsz VUK HÖK tag támogató aláírásával érvényesen jelölőlapot a Helyi Választási Bizottság felé lead, illetve a Választási Bizottság felé legkésőbb a választás kezdetét megelőző 96. óráig egy programot lead. A program kötelező tartalmi elemét képezik a jelöltek tervei és elképzelései, megválasztásuk esetére. A programot a Választási Bizottság köteles az adott kollégiumi hallgatói részegység minden polgára számára írásban, igazolhatóan eljuttatni a választás megkezdését megelőző 72. óráig .A győztes lista tagjai nyerik el a diákbizottsági elnöki illetve diákbizottsági alelnöki mandátumokat. A Diákbizottság fennmaradó 7 helyére a tagok egyénenként választhatóak.

Egy személy részt vehet mind a két választáson. Azon személy, aki a két fős listák választása során mandátumot szerzett, az egyéni jelöltek sorából automatikusan kizáratik.

Szintképviselői választás

Szintképviselőnek a VUK HÖK bármely tagja indulhat, minden VUK HÖK tag választható, aki a jelölési időszakban a saját választókörzetében – ebből 9 van – lakó öt VUK HÖK tag támogató aláírásával érvényesen ellátott jelölőlapot a választási bizottság felé lead. Minden választási körzet esetében a legtöbb érvényes szavazatot kapott induló nyer szintképviselői tisztséget. A választás urnás választási mód szerint zajlik.

További információ és kérdés esetén keressétek a Választási Bizottságot:

Kelemen Kamilla, Választási Bizottság elnöke

Horvát Miklós, Választási Bizottság alelnöke

valasztas@kolhok.elte.hu 

 

VUK elnöki program- Petró Marcell

 

VUK Elnök jelölőlap

VUK Diákbizottsági tag jelölőlap

VUK Szintképviselő jelölőlap

2017. Választások- KCSSK

Ezúton tájékoztatjuk az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Tagkollégium lakóit, hogy 2017. október 24-26. napokon kerül sor a rendes 2017 évi őszi kollégiumi választásokra,

 

Helyszín: a ELTE Kőrösi Csoma Sándor Tagkollégium B-C Porta.

 

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205.-217. § szerint definiált urnás választási mód szerint zajlik.

Jelöltállítás időszaka:

OKTÓBER 17-19

 

A választás pontos időpontjai:

okt.24.(kedd): 16.00-22.00
okt.25.(szerda): 16.00-22.00
okt. 26.(csütörtök): 16.00-23.00

 

 

Kollégiumi Küldöttgyűlési delegáltjainak választása

A KCsSK választási körzeteinek Kollégiumi Küldöttgyűlési delegáltjainak választása a jelen Alapszabály 205 – 217. § szerint definiált urnás vagy elektronikus választási mód szerint zajlik. A választási körzet minden tagja jelölhető. Választható az adott választási körzet minden tagja, aki a jelölő időszak végéig a Választási Bizottság részére érvényes jelölőlapot leadott. A választáson az adott választási körzet minden tagja egy szavazattal rendelkezik. A Kollégiumi választási körzeti tagjai minden tanév elején megválasztják a Kollégiumi Küldöttgyűlési delegáltakat, akiknek mandátuma a következő Kollégiumi Küldöttgyűlési delegáltak megválasztásáig tart.

Diákbizottsági tagok választása

  1. § (1) A KCsSK Diákbizottsági tagjainak választása a jelen Alapszabály 205 – 217. § szerint definiált urnás vagy elektronikus választási mód szerint zajlik. A választási körzet minden tagja jelölhető. Választható az adott választási körzet minden tagja, aki a jelölő időszak végéig a Választási Bizottság részére érvényes jelölőlapot leadott. A választáson az adott választási körzet minden tagja egy szavazattal rendelkezik. A diákbizottsági tagok választása esetén a választók négy pozícióra szavazhatnak: a) 1 fő, aki a Diákbizottságban szavazati joggal rendelkezik és a Diákbizottságon belül kiemelten felel az adott választási körzet tagjainak érdekképviseletéért, különösen a kollégiumi felvételi eljáráshoz és a szobabeosztáshoz kötődően; b) 1 fő, aki Diákbizottságban szavazati joggal rendelkezik és a 266. § a)-ban ismertetett személy első számú helyettesítője; c) az adott választási körzet által megválasztandó, egyéb szavazati joggal rendelkező Diákbizottsági tagok. Minden választási körzet esetében a 264. § (2) pontban meghatározott, a 100 választási körzet által megválasztandó, szavazati joggal rendelkező Diákbizottsági tagok száma, mínusz 2 fő, akik jelen §  a) és b) pontjában kerültek ismertetésre; d) az adott választási körzet által választandó Póttagok. Minden választási körzet esetében a 264. § (1) pontban meghatározott, a választási körzet által megválasztandó Diákbizottsági tagok száma, mínusz a 264. §  pontban meghatározott számú, szavazati joggal rendelkező tagok. (3) Egy személy több pozícióra is jelöltetheti magát. A választás eredményének megállapítása abban a sorrendben történik, amely sorrendben jelen Alapszabály 266.§ (2) pontja ismerteti a tisztségeket. Ha egy jelölt az eredmények megállapítása során elnyer egy tisztséget, a többi, még meg nem állapított tisztség jelöltjei közül törlődik. (4) A Póttagok közt sorrendiség áll fönn, mely sorrend szükség esetén a Diákbizottság ülésén, az adott póttagok választási körzetével egyező választási körzet által megválasztott, szavazati joggal rendelkező tagok helyettesítésének sorrendje. (5) Amennyiben valamely szavazati joggal rendelkező tag nem tud részt venni a Diákbizottság ülésén, jogait az ülésen az adott választási körzet által választott első póttag gyakorolja. Amennyiben ő sem tud jelen lenni, a jogokat a soron következő póttagok gyakorolják. (6) Több tisztségviselő helyettesítése esetén az Diákbizottság ülésén a tisztségviselők jogait a soron következő póttagok gyakorolják. (7) A megválasztott póttagok közti sorrendiséget a leadott szavazatok száma határozza meg. Első póttag lesz a legtöbb szavazatot kapott személy, második póttag lesz a második legtöbb szavazatot kapott póttag, és így tovább. (8) Amennyiben a választás eredményének megállapításakor szavazategyenlőség miatt nem eldönthető, mely indulók szereztek Diákbizottsági mandátumot, a Választási Bizottság új szavazást köteles tartani úgy, hogy csak a szavazategyenlőségben érintett jelöltekre lehet szavazni, és az így kialakult sorrend alapján nyerheti meg a megbízatást a jelölt, vagy alakul ki a sorrendiség. (9) Amennyiben a választási eredmények megállapításakor szavazategyenlőség miatt nem eldönthető a Póttagok közt fennálló sorrendiség, ha egy ülésen a szavazategyenlőségben érintett személyek egy része gyakorolhat szavazati jogot, az adott ülés idejére az érintett póttagok az ülésen, felszólalás formájában lemondhatnak szavazati jog gyakorlási szándékukról egy szintén érintett Póttag számára. Amennyiben nem történik ilyen felszólalás, a szavazati jog gyakorlójának személyéről a Diákbizottság hoz határozatot..

A KCSSK DB elnökének és alelnökének megválasztása

KCsSK DB elnökének és alelnökének bármely KCsSK HÖK tag indulhat, minden KCsSK HÖK tag választható, aki a jelölési időszakban érvényes jelölést lead a Választási Bizottság felé, illetve, elnökjelölt esetében, aki jelen alapszabály 160. § (2) pontjában foglaltaknak eleget tesz. (2) A KCsSK DB elnökének és alelnökének választásakor minden KCsSK HÖK tagnak egy, át nem ruházható szavazata van, a választás a jelen Alapszabály 205 – 217. § szerint definiált urnás vagy elektronikus választási mód szerint zajlik. (3) A választás során 2 fős listák jelölhetőek és választhatóak, melyek egy diákbizottsági elnök-jelöltből és egy diákbizottsági alelnök-jelöltből állnak. A listák esetében a választást megelőzően előre meg kell jelölni, a lista tagjai közül, a lista győzelme esetén ki tölti be az elnöki, és ki az alelnöki tisztséget. A győztes lista tagjai nyerik el a diákbizottsági elnöki illetve diákbizottsági alelnöki mandátumokat. (4) Azon személyek, akik e választás során mandátumot nyernek, automatikusan elveszítik esetleges diákbizottsági tagsági mandátumukat. Amennyiben a diákbizottsági elnöki – diákbizottsági alelnöki választás egybeesik valamely választási körzet(ek) urnás vagy 102 elektronikus diákbizottsági tag választásával, egy személy két választáson is részt vehet. Azon személy, aki a két fős listák választása során mandátumot szerzett, a diákbizottsági tag – jelöltek sorából automatikusan kizáratik.

 

További információ és kérdés esetén keressétek a Választási Bizottságot:

Kelemen Kamilla, Választási Bizottság elnöke

Horvát Miklós, Választási Bizottság alelnöke

valasztas@kolhok.elte.hu 

 

Elnöki program- Kiss Zsombor

 

KCSSK jelölőlap

2017. Választások- KUK

Ezúton tájékoztatjuk az ELTE Kerekes Tagkollégium lakóit, hogy a rendes 2017. évi őszi kollégiumi választásokra 2017.10.17-19. között kerül sor.

 

 

Helyszín: ELTE Kerekes Tagkollégium, 1135, Budapest, Kerekes utca 12-20, Aula

 

A választás az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kollégiumi Hallgatói Részönkormányzat Alapszabály 205.-217. § szerint definiált urnás választási mód szerint zajlik.

Jelöltállítási időszak

2017.10.11. /szerda/ 00:00 – 2017.10.13. /péntek/ 24:00

 

A választás pontos időpontjai:

okt.17.(kedd) 19.00-22.00
okt. 18.(szerda): 18.00- 21.00
okt.19.(csütörtök): 17.00-20.00

 

Jelölés érvényessége:

30 fő KGY-s –> emberenként 15 darab aláírás kell az érvényességhez!
DB elnök+alelnök –> 40 darab aláírás kell az érvényességhez!

 

A választás menete

  1. § (1) A választás során 2 fős listákra lehet szavazni, melyek egy diákbizottsági elnökjelöltből és egy diákbizottsági alelnök-jelöltből állnak. A listák esetében a választást megelőzően előre meg kell jelölni, a lista tagjai közül, a lista győzelme esetén ki tölti be az 96 elnöki, és ki az alelnöki tisztséget. A győztes lista tagjai nyerik el a diákbizottsági elnöki illetve diákbizottsági alelnöki mandátumokat. (2) A Diákbizottság fennmaradó legalább 4, legfeljebb 7 helyére a Diákbizottsági Elnök nevezhet ki személyeket. A Diákbizottsági Elnök jogkörébe tartozik az egyes tagok diákbizottságon belüli feladatának, tisztségének meghatározása is. Az így felálló Diákbizottságról a Diákbizottsági Elnöknek minden KUK HÖK tagot írásban, igazolhatóan tájékoztatni kell a megválasztását követő 7 munkanapon belül. (3) Egyben a Diákbizottsági Elnök joga a Diákbizottság – diákbizottsági alelnökön kívüli – tagjainak visszahívása és helyükre új tag kinevezése is. Minden ilyen jellegű változásról a Diákbizottsági Elnök feladata írásban, igazolhatóan tájékoztatni minden KUK HÖK tagot a változást követő 7 munkanapon belül.

A KUK HÖK Kollégiumi Küldöttgyűlésének tagjainak választása

A KUK HÖK Kollégiumi Küldöttgyűlés – melynek 30 szavazati joggal rendelkező tagja van – tagjának bármely KUK HÖK tag indulhat, minden KUK HÖK tag választható, aki a jelölési időszak lezárultáig tizenöt KUK HÖK tag támogató aláírásával érvényesen ellátott jelölőlapot ad le a Helyi Választási Bizottság felé. A választás urnás választási mód szerint zajlik. A KUK HÖK Kollégiumi Küldöttgyűlésének tagja lesz a 30 legtöbb szavazatot kapott induló.

További információ és kérdés esetén keressétek a Választási Bizottságot:

Kelemen Kamilla, Választási Bizottság elnöke

Horvát Miklós, Választási Bizottság alelnöke

valasztas@kolhok.elte.hu 

 

KUK elnöki program- Jakó Róbert

 

KUK Küldöttgyűlés jelölőlap

KUK Elnök jelölőlap