Tisztelt Hallgató!
A KolHÖK 2023. 10.17.-én megtartotta a félév első küldöttgyűlését, ahol a következő napirendi pontok kerültek megvitatásra:
- Elnöki beszámoló
- Referensi beszámolók
- Fejlesztési és Kompenzációs Keret emelésének kérdése
- Aktualitások
- Egyebek
A teljes jegyzőkönyv a jelenléti ívekkel az alábbi linken tölthető le:
Elnöki beszámoló
Kiss Virág Tamara elmondja, hogy a beszámolók előzetesen kiküldésre kerültek, így a gyorsítás érdekében arra kéri a Küldöttgyűlést, hogy csak a kiegészítéseket hallgassák meg. Utána rátérhetnek a fontosabb kérdésekre, ha a résztvevőknek ez így megfelel. A sort a saját elnöki beszámolójával szeretné kezdeni. Kiegészíti azzal, hogy az elmúlt hét folyamán részt vett a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetkezetének ülésén, ahol egyedül képviselte az
Eötvös Loránd Tudományegyetem kollégiumait. Szerinte egy jó rendezvény volt, így szeretne buzdítani mindenkit, hogy vegyenek részt ezeken az alkalmakon, ha lehetőség nyílik rá. Megkérdezi van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 11 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 1 fő
Referensi beszámolók
Bíró-Markovics Dániel
Bíró-Markovics Dániel, aki az Alelnöki és Gazdasági referensi pozíciót tölti be, nincs jelen, ezért kimentést kért. Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e esetleg kérdés a beszámolója kapcsán, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő
Ribly Zita
Ribly Zita, a Szervezeti működésért felelős referens nem szeretné kiegészíteni a beszámolóját. Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e esetleg kérdés a beszámolója kapcsán, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő
Vörös Dominik
Vörös Dominik, a Szakkollégiumokért felelős referens szintén kimentést kért külföldi tartózkodás miatt. Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e esetleg kérdés a beszámolója kapcsán?
Osztényi József jelzi, hogy írt az Elnökasszonynak ezzel kapcsolatban, mivel nem kapta meg a beszámolót.
Kiss Virág Tamara megígéri, hogy választ fog adni, miután beszélt Vörös Dominikkal. Elmondja, hogy nyugodtan felteheti itt is a kérdést.
Osztényi József elmondja, hogy szeretné elolvasni a beszámolót, mivel – mint szakkollégiumi elnök – nem kapott megkeresést felőle. Nem tartja fenntarthatónak a működését.
Kiss Virág Tamara válaszol, elmondja, hogy amint megkapta a kérdést, egyből felkereste Dominikot ezzel az üggyel. Próbáltak erről beszélni, végül abban maradtak, hogy miután hazaér, beszélnek róla. Emellett jelezte a szakkollégiumok felé, hogy szeretne leülni velük beszélni, mivel úgy látja, nem úgy funkcionál az együttműködés a szociális kollégiumokkal, ahogyan kellene. Ha ez ezen a ponton elfogadható, akkor erről még majd beszélnek. Megkérdezi, hogy van-e egyéb kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 8 fő
Elutasítja: 3 fő
Tartózkodik: 1 fő
Bulla Vanda
Bulla Vanda, a Kulturális és rendezvényekért felelős referens nem szeretné kiegészíteni beszámolóját, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő
Kecskeméti Áron
Kecskeméti Áron, a Kommunikációs referens nem szeretné kiegészíteni beszámolóját, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő
Jónás Levente
Jónás Levente, a Külügyekért felelős referens azzal egészíti ki a beszámolóját, hogy az aznapi ELTE Hallgatói Önkormányzatának Bizottsági ülésén vett részt. Ezután Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő
Orcsik Dávid
Orcsik Dávid, a Tanulmányi rendszerért és informatikai ügyekért felelős referens nem szeretné kiegészíteni beszámolóját, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő
Dósa Kleon
Dósa Kleon, az Utánpótlásképzésért felelős referens nem szeretné kiegészíteni beszámolóját, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e valakinek kérdése?
Kocsis Márk János megkérdezi, hogy a beszámoló alapján Dósa Kleon felkereste az különböző kollégiumok Utánpótlásképzésért felelős referenseit, és arra kíváncsi, hogy ez valóban megtörtént-e.
Dósa Kleon igennel válaszol, még 1-2 ember válaszát várja, hogy ezt követően össze tudja őket hívni egy ülésre, és megkezdeni a közös munkát. Megköszöni azoknak, akik már elküldték a válaszukat.
Kocsis Márk János megjegyzi, hogy szerinte az Utánpótlásképzés az év egyik legfontosabb feladata, és sok sikert kíván.
Kiss Virág Tamara egyetért, megkérdezi, van-e még kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő
Géczy Patrik Gábor
Géczy Patrik Gábor, a Tudományos ügyekért felelős referens nem szeretné kiegészíteni beszámolóját, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 11 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 1 fő
Szalai Vivien
Szalai Vivien, az Esélyegyenlőségi – és szociális ügyekért felelős referens kimentését kérte, így Kiss Virág Tamara elmondja, hogy a beszámolót nem kívánja kiegészíteni. Ezután megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő
Juhász Enikő
Juhász Enikő, a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Titkára nem szeretné kiegészíteni beszámolóját, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő
Berczi Zoltán
Berczi Zoltán, a Sportügyekért felelős referens szintén kimentését kérte betegség miatt, beszámolóját pedig nem kívánja kiegészíteni, így Kiss Virág Tamara megkérdezi, van-e kérdés, majd szavazást kér.
Elfogadja: 12 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő
Fejlesztési és Kompenzációs Keret emelésének kérdése
Babos János köszöni, hogy itt lehet, és köszönt mindenkit. Elmondja, hogy a Covid alatt a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat jóvoltából a teljes Fejlesztési és Kompenzációs Keret a rezsiköltségekre lett fordítva. A tárgyak amortizációja miatt komoly összegek mennek a pótlásokra. Emiatt lett bevezetve az önkéntes alapon működő kaució 2 éve. A kollégisták közül nagyon kevesen írták/írják alá, így a probléma nem oldódott meg. A nyár eleji Kollégiumi Tanácson egy hallgató vetette fel, hogy az Fejlesztési és Kompenzációs Keret legyen megemelve a kaució kötelezővé tétele helyett. Több fejlesztés valósulhatna meg így. A kollégákkal együtt támogatják, de szükséges a Küldöttgyűlés jóváhagyása is. Elmondja, hogy egységesen szeretnének 3000 forinttal emelni mindenhol az összegen, a szakkollégiumokat is beleértve, mivel ugyan azt az infrastruktúrát használják. Az önálló ingatlanban lakó szakkollégiumok, tehát a Bibó István Szakkollégium és az Eötvös József Collégium maguk dönthetnek az összegről a Hallgatói Követelményrendszer alapján. Ezt rájuk bízná, hogy mekkora összeget határoznak meg. Korábban kisebb összegű, maximum 100 000 forint nagyságrendű beszerzések voltak, amik összesen milliós méretű beruházásokká lettek. Mindenhol lát nagyobb értékű fejlesztési lehetőséget, amire a Fejlesztési és Kompenzációs Keret emelése adna lehetőséget. Ennyit szeretett volna bevezetőnek, köszöni a lehetőséget és szívesen válaszol a kérdésekre.
Bursza Nikoletta arra kíváncsi, lesz-e bármilyen szankció, amennyiben nem lesz megszavazva az emelés?
Babos János nemmel válaszol. Bízik abban, hogy meg lesz szavazva, és belátják, hogy ez a kollégiumi lakók érdeke is. Nem ígérheti meg, hogy minden jelenlévő személy még a hallgatóként töltött évei alatt megélheti ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósulását, de reméli, hogy a jövő nemzedékére is gondolnak. Ha ez most nem lesz megszavazva, akkor nem lesz emelés, viszont erről nem tesz le, és a továbbiakban is fel fogja hozni a kezdeményezést, egyeztetések lesznek az elképzelésekről. Amire nem lesz pénz, azt nem fogják tudni megvalósítani. A kollégiumi díjak és a hallgatói normatíva 2006 óta nem változott, viszont az infláció és a beruházási költségek is hatalmasat nőttek, így egyre kevesebb dologra lenne pénz.
Bursza Nikoletta elmondja, hogy a Nándorfejérvár úti Kollégiumban található szakkollégiumok azt szeretnék, hogy a szakkollégiumoknak nagyobb mozgásterületük legyen. A tagságuk nem feltétlenül támogatja az ügyet. Van-e lehetőség arra, hogy a Nándorfejérvár úti Kollégiumban található szakkollégiumok nagyobb mozgásteret kaphassanak az emelt összeg rájuk eső részével kapcsolatban?
Egle Botond, az Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium elnöke is csatlakozik a kérdéshez. Az ő kerekasztaluk belátta az önállóság szükségességét, és támogatnák a kérést. Arra lenne kíváncsi, hogy mivel a Nándorfejérvár úti Kollégiumban található szakkollégiumoknak van önálló pénzkezelési lehetőségük, így nem lehetne-e, hogy a rájuk eső részt nem tárgyi beszerzésként, hanem egy utalás formájában kapják meg?
Babos János az utalás kérdésére egyértelmű nemmel válaszol. Szerinte az lenne szerencsés, ha a szakkolégisták és hagyományos kollégisták meg tudnának egyezni olyan fejlesztésekben, amelyek mindannyiuk érdekét szolgálják. Nem zárkózik el attól, hogy az általuk befizetett keret szakkollégiumi felhasználású legyen. Ebben a kérdésben vele és Gál-Esztegár Zádor Igazgató úrral kell megegyezni. Nem szakmai, tanulmányi vagy tehetséggondozási célokra, hanem a lakhatás körébe tartozó dolgokra lehetne költeni. Szerinte érdemes lenne a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Elnökével is beszélni róla, mivel van egy eljárás a javaslattevésre.
Gál-Esztegár Zádor elmondja, hogy a Nándorfejérvár úti Kollégiumban lakó szakkollégistákat érte a legnagyobb egy főre jutó összeg a felújítás szempontjából. Az épület több szempontból is fel lett újítva, és ha kéréssel érkeztek hozzá, megoldották a problémákat. Ha van beszerzés, abból a szakkolégiumok is részesülnek. Szerinte jogos lett volna a kaució, erős példa erre az a mennyiségű kollégiumi tartozás, ami felhalmozódott. Úgy gondolja, a 3000 forintos emelés megéri a hallgatók kényelmét.
Kocsis Márk János javaslattal áll elő: a kollégiumi különbözőségek miatt nem ragaszkodna ahhoz, hogy egységes legyen az emelés. Az Erdős Pál Kollégium például egy 2000 forintos emelést tudna támogatni. Magasabb emelésnél mindenképpen ragaszkodna egy közgyűléshez az adott kollégiumban, mivel ez egy olyan döntés, ami minden kollégistát érint. Úgy gondolja, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Kollégium is a 2000 forintos emelést tartaná barátságosabbnak. Az eddigi keretüket sem tudták felhasználni, így nem látja szükségét egy magasabb összegnek.
Kiss Virág Tamara hozzáfűzi, hogy nagyjából április elején már elfogadásra került a 3000 forintos egységes emelés. Akkor a folyamat megakadt, ha ez nem történt volna meg, már most is élne a magasabb összeg.
Babos János elmondja, hogy érti az Erdős Pál Kollégium aggodalmait, a 3000 forintos emelés azonban egy kompromisszumos megoldás, ebből már nem fog tudni tovább engedni. Ragaszkodik ahhoz, hogy ha belemennek, akkor legyen egységes. Lehetséges, hogy ott jelenleg nem lehet különösebb fejlesztéseket végezni. A Kollégiumi Hallgatói Önkormányzaton belül felmerült az az ötlet, hogy az egyik kollégium finanszírozza a másik kollégium egy nagyobb beruházását, amit aztán visszakaphat, szintén ilyen formában. A Kőrösi Csoma Sándor Kollégiummal kapcsolatban ugyan ez a véleménye.
Kocsi Márk János elmondja: nem látja, hogyan lehetne elkölteni a keretet, pedig nagyobb összegű beszerzéseket is tettek (csocsó, biliárdasztal, fagyasztók). Az Erdős Pál Kollégium minden évben alultöltött az összkollégiumi átlaghoz képest. Attól is tart, hogy emiatt még kevésbé lenne töltött, leginkább a szobák zsúfoltsága miatt.
Babos János úgy gondolja, hogy volt idő a közgyűlés összehívására, emellett egy közgyűlésnek ebben az ügyben nincsen érdemi ráhatása. A 3 ágyas szobák valóban zsúfoltak, nem zárkózik el idővel a szobák 2 ágyassá tevésétől, habár a nagy túljelentkezés miatt ezt most nem tudja megígérni. A 2 ágyassá tétel legalább 3 éven belül nem lesz ez megoldható, de ígéri, hogy a problémával foglalkozni fog, amint lehetséges. A kollégiumi töltöttség közel 100%-os, szóval ezt az érvet nem látja lényegesnek.
Gál-Esztegár Zádor elmondja, hogy az Elnökúr csak rövid ideje elnök, ezért nem tudta még ezt elvégezni. Emellett nagyon jól együtt tudnak működni, és nagyon sokat segít neki. Valóban vannak férőhelyek, ezek a külföldi hallgatók helyei. A magyar várólistáról folyamatos a töltés, jelenleg 39 hallgató vár férőhelyre. Készítettek egy felmérést, és ezt is figyelembe véve szeretne elindulni, mivel a hallgatók elmondták a véleményüket. Az Erdős Pál Kollégiumban valóban a szobák zsúfoltsága a legfontosabb kérdés. Emellett a mosógépek kérdése is jelentős. Ha ez az emelés megvalósulna, és elkezdhetnének mosógépeket vásárolni, az nagyon jó lenne, mivel egy rendes mosógép 150 000 forintnál kezdődik.
Babos János azt mondja, hogy ez a legkézenfekvőbb példa, mivel a régi mosógépeket le kell cserélni.
Gál-Esztegár Zádor folytatja, kevés kollégiumban vannak normális mosógépek, és ez érinti a szakkollégiumokat is. A Bibó István Szakkollégiumnak saját háztartási gépei vannak, és ugyanez a helyzet az Illyés és az Angelusz esetében is. Ezeket karban kell tartani. A Vezér úti Kollégiumban, valamint a Zágrábi úti Kollégiumban rendes mosógépek vannak. Emellett tervben van az online fizetés lehetőségének bevezetése is. Ez is pénzbe kerül.
Kiss Virág Tamara megkérdezi, van- még bárkinek hozzáfűzni valója?
Kocsis Márk János azt mondja, hogy az Erdős Pál Kollégium kétfősítését minden évben megígérik nekik, és ez még nem valósult meg. Mi lenne, ha nem az egész kollégiumot érintené, hanem csak 2 szintet? Először felújítás után lett megígérve, de ez nem valósult meg. Aztán a Márton Áron Szakkollégiumhoz lett kapcsolva, ahol azóta szakkollégium is nyílt, így több lett a hely.
Babos János elmondja, hogy az Erdős Pál Kollégiumban 60 szoba 2 fős, ezek a felújítást követően lettek átalakítva, ez egy jelentős lépés volt. Bízik benne, hogy dokumentum csak arról van, hogy tesznek ezért, és nem arról, hogy minden évben haladni fog. Az irány számára is ez, de a lehetőségek nem mindig adottak. Az, amit Kocsis Márk elmondott, az helytálló, a Márton Áron Szakkollégiumba jelentős számú magyarországi hallgató tudott beköltözni, így egy kicsit fellélegezhetnek. Ha nem köti össze a kétágyasítást a Fejlesztési Kerettel, akkor arra tesz ígéretet, hogy még az idén, december közepéig Gál- Esztegár Zádorral egyeztetve beszélhetnek ezekről az elképzelésekről. Megnézhetik a következő évi költségvetést, hogy tudnak-e ebben az ügyben lépni, akár kicsit, akár nagyot.
Bursza Nikoletta elmondja, hogy egy utolsó tisztázó kérdést szeretne feltenni: ha jól érti, akkor hogyha ez a javaslat megszavazásra kerül, akkor a Nándorfejérvár úti Kollégiumban lakó szakkollégisták autonómiát kapnak arra, ogy mire költhetik ezt a keretet abban ez esetben, ha nem tudnak megállapodni a szociális kollégiumokkal abban, hogy mire költhetik?
Babos János elmondja, hogy ő ezt nem ígérheti meg, mert ez nem rajta áll. Van egy eljárás a Fejlesztési és Kompenzációs Keret rájuk eső részének felhasználására. Ez nem az ő területe, ez Kollégiumi Hallgatói Önkormányzatos belügyi téma. Ezt maguk között kell megbeszélniük. Javaslatot és véleményt tud tenni: akkor lehetnek erősek, ha együtt mozognak és gondolkodnak. A szigetelésnél és az energetikai felújításoknál sem maradtak ki azok a szobák, ahol szakkollégisták laktak. Ha el szeretnének ettől eltérni, nem tud és nem is szeretne ennek az útjába állni, de egy kikötése van: bármilyen javaslatot is tesznek, ezt be kell neki mutatniuk. Ezeket a javaslatokat akkor fogják elfogadni, ha szakmailag indokoltak. Fontos a szakkollégiumi autonómia, de úgy érzi, hogy a lakhatás szempontjából az együttműködés a lényeges. Lehet külön utakat járni, de nem biztos, hogy jó ötlet.
Kiss Virág Tamara érdeklődik, hogy van-e valakinek bármilyen kérdése, ezután pedig megkérdezi a Küldöttgyűlést, ki tudja támogatni azt a javaslatot, hogy a Fejlesztési és Kompenzációs Keretet, ezáltal pedig a kollégiumi díjakat egységesen, 3000 forinttal növeljék?
Támogatja: 9 fő
Elutasítja: 2 fő
Tartózkodik: 1 fő
Aktualitások
Kiss Virág Tamara felkéri Kocsis Márk Jánost, hogy ismertesse az Erdős Pál Kollégium házirendjére vonatkozó módosító javaslatait.
Kiss Virág Tamara felkéri Kocsis Márk Jánost, hogy ismertesse az Erdős Pál Kollégium házirendjére vonatkozó módosító javaslatait. Kocsis Márk János elmondja, hogy a szabályzat 2018 óta nem módosult. Közben megváltozott a kollégium neve (Nagytétény úti Kollégium → Erdős Pál Kollégium), a mostani házirendben még a régi név található. Emellett a közösségi helyek használhatósága is módosult: a közösségi tereket már a hallgatók is használhatják. A módosításokat Gál-Esztegár Zádor jóváhagyta, most a Küldöttgyűlés szavazatát kéri.
Támogatja: 11 fő
Elutasítja: 0 fő
Tartózkodik: 0 fő
Egyebek
Kiss Virág Tamara megemlíti a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének programját. A legutóbbi alkalmon csak ő és Ágotai Tibor vettek részt, ami nagyon szomorú. A program ingyenes, és nagyon jó hangulatú, menjenek minél többen. A dátum november 17. és november 19. között van, a helyszín Kaposvár. Emellett Ágotai Tibor kérésére megemlíti a MATE Kollégiumok programját is. A Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének és a Nemzeti Ifjúsági Tanácsnak közös konferenciája lesz, amire október 27-e 20.00-ig lehet regisztrálni.
Nagy Marcell szót kér, és megjegyzi, hogy a Kabinet és az Elnökség közötti kommunikáció nem hatékony, a Messenger csoport nem a legjobb felület az információ áramlására. Egy Facebook csoport létrehozását javasolja.
Kiss Virág Tamara egyetért a problémával.
Balassa Bence elmondja, hogy habár már 1 éve elnök, még mindig nem ismeri az embereket, ezért azt javasolja, hogy legyenek közös programok.
Kiss Virág Tamara elmondja, hogy már volt erről szó. Az a probléma, hogy nehéz egyeztetni olyan időpontot, ami mindenkinek jó. Ezért is javasolta a havi-másfél havi fix időpont megtartását.
Osztényi József elmondja, hogy 2 havonta kellene Küldöttgyűlést tartani, ami nem történt meg.
Dr. Krasz Péter elmondja, hogy vizsgaidőszakban és nyáron nem kell Küldöttgyűlést tartani. Azonban, ha valaki szeretne ilyet összehívni, azt lehet az Ellenőrző Bizottság, vagy pedig az Ellenőrző Bizottság elnöke felé jelezni. Nem csak a Kollégiumi Hallgató Önkormányzat elnöke hívhat össze ülést, ezekre is van szabályozás. Valamint, ezeket a szakkollégiumoknak is meg kell tartaniuk, az ilyen ülésekre pedig Ellenőrző Bizottsági tag is kell. Mivel jelenleg csak a Vezér úti Kollégiumban van Ellenőrző Bizottsági tag, ezért 2 emberre hárul az összes ülésen a megjelenés.
Szente Péter reflektál a kommunikációs csatorna kérdésére, és elmondja, hogy náluk van Kommunikációs Bizottság, akik rögtön válaszolnak az e-mailekre, vagy pedig továbbítják azokat.
Kiss Virág Tamara megköszöni az észrevételeket, és megígéri, hogy a kommunikációs csatornákon javítani fognak.
Kocsis Márk János megkérdezi, hogy lett-e jelezve a probléma a MERKÚR rendszerrel.
Kiss Virág Tamara elmondja, hogy igen, de válasz nem érkezett még. Megkérdezi a szakkollégiumi elnököket, hogy ők használják-e már az új rendszert, mivel így ez egy minden kollégiumot érintő probléma lenne, amire talán gyorsabban reagálnak.
Takács Tamara azt javasolja, hogy egy Excel táblázatban foglalják össze a problémákat.
Kiss Virág Tamara támogatja az ötletet.
Kocsis Márk János megemlíti a kollégiumokat érintő portás problémát, valamint az italautomaták hiányát és/vagy működőképtelenségét.
Kiss Virág Tamara elmondja, hogy tudja, ezek mekkora problémák, azonban sajnos a szerződések miatt egyelőre nem lehet velük mit kezdeni.
Kocsis Márk János megkérdezi, hogy nem lehetne-e valamit kezdeni ezekkel, esetleg jelezni őket?
Kiss Virág Tamara elmondja, hogy többször jelezte már, de nem történt változás az ügyben.